Pályázatok

30 milliárd forint borászati támogatásról döntöttek

Agrofórum Online

Közel 500 borászat támogatásáról és 30 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség.

Eredmény született emellett a juh- és kecsketartó telepek, valamint az általános állattartó telepek korszerűsítésére meghirdetett pályázatról is, melyek esetében 9 milliárd forintról döntött a tárca. A Vidékfejlesztési Program kérelmeinek elbírálása folyamatos, így a támogatott projektek száma és a támogatás összege tovább növekszik majd.

A Miniszterelnökség összesen 40 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében a borágazat fejlesztéseinek támogatására. A versenyképesség- és energiahatékonyság javítását célzó kérelmek közül, első körben közel 500 darabot részesített pozitív elbírálásban a tárca, 30 milliárd forint értékben. A nyertes pályázóknak lehetőségük lesz új borászati gépek, berendezések beszerzésére, meglévő technológiák korszerűsítésére, illetve építéssel járó beruházások megvalósítására.

A juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése esetében több mint 360 kérelmet támogatott a Miniszterelnökség – az eredeti, közel 4 milliárdos keret jelentős megemelésével – összesen 5,2 milliárd forint összegben. Emellett az általános állattartó telepek korszerűsítésére kiírt felhívás keretében, 3,4 milliárd forint, szintén vissza nem térítendő támogatásban részesült több mint 100 gazdálkodó.

A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy a beérkezett kérelmek elbírálása, értékelése még nem fejeződött be, ezért a megítélt támogatás összege és a nyertes projektek száma tovább növekszik majd a következő napokban.

A nyertes pályázók előbb az ügyfélkapujukon kapnak értesítést, majd részükre a támogatói okiratok is folyamatosan megküldésre kerülnek.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

A kérelembeadás időszaka következik

2018. március 7. 08:59

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.

Hét ország fogott össze a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

2019. március 19. 07:46

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét.

Az uniós támogatásoknak összhangban kell lenniük a környezetvédelmi követelményekkel

2019. április 16. 10:16

Nem növelhetők a gazdák számára előírt környezet- és klímavédelmi vállalások úgy, hogy közben az Európai Bizottság javaslata szerint jelentősen csökkennének a támogatások.

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban