Pályázatok

5,5 milliárd forint támogatás a termelői csoportok működésére

MTI

A Vidékfejlesztési program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség, a támogatásból 38 termelői csoport részesülhet.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók együttműködésének ösztönzése, ami segíti piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását.

A Miniszterelnökség a 2014. január 1-je után alakult, elismert termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó költségek részbeni átvállalására biztosít támogatást. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a nyertes termelői csoport legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A maximálisan kapható összeg mintegy 31 millió forint évente.

A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan „jóváhagyott” státuszba kerülnek, a támogatói okiratokat elektronikus úton fogják megkapni.

A Miniszterelnökség a mostani döntéssel együtt ebben az évben csaknem 100 milliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, ami több mint 4000 kérelem támogatását jelenti.

Az értékelések folyamatosan zajlanak, a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma tovább nő a következő időszakban – közölte a Miniszterelnökség.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Jobb teljesítményt eredményeznek a baromfi- és húsmarha-támogatások

2019. november 19. 16:14

A húsmarhások annak örülhetnek, hogy megemelik a jó minőségű tenyészbikák vásárlására szolgáló forrást. A támogatásra több száz gazdálkodó jelentkezett, a támogatási összeg esetükben 200 millió forinttal, 900 millióra nőtt.

Csak néhány juh- és kecskefajtára kellene szakosodni

2018. április 24. 10:52

A juh- és kecskeágazat jelenlegi állapotáról adott közre helyzetjelentést a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

A magyar agrárium értékét növelik a beruházások

2020. szeptember 9. 09:32

A koronavírus járvány miatti mezőgazdasági válságkezelő csomagból 1,7 milliárd forintot igényelt a több mint 2600 tejhasznú tehenet tartó gazdaság és ősszel ki is fizetik ezt a pénzt számukra.

Támogatni kell a gazdákat az éghajlatváltozás megfelelő kezeléséhez

2019. szeptember 25. 11:35

Nagy István arra tett javaslatot, hogy ne engedjenek Európán kívülről behozni olyan termékeket, amelyek előállítása nagy mértékben elősegíti a klímaváltozás negatív hatásait.