Pályázatok

A mezőgazdasági termelők várható támogatásairól – 2015. augusztus

Agrofórum Online

Hivatalosan is elfogadta a magyar vidékfejlesztési programot az Európai Bizottság. A 2014-2020 közötti hétéves időszakban így mintegy 1300 milliárd forint áll az ország rendelkezésére.

Hivatalosan is elfogadta a magyar vidékfejlesztési programot az Európai Bizottság. A 2014-2020 közötti hétéves időszakban így mintegy 1300 milliárd forint áll az ország rendelkezésére. Összességében elmondható, hogy a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban több pénze lesz Magyarországnak, mint az ezt megelőző időszakban. A tájékoztatások szerint az első pályázati kiírások és konkrét pályázati csomagok szeptemberben érkeznek. 2016. január 1-jével újraindul a – jelentősen megváltozott, környezeti szempontból célzottabbá és hatékonyabbá váló – agrárkörnyezet-gazdálkodási és ökogazdálkodási támogatási program. Az erre szánt forrás 240 milliárd forint.

A program legfontosabb célkitűzése a munkahelyteremtés, a versenyképesség javítása, a környezetkímélő gazdálkodás elősegítése. A program középpontjában éppen ezért a jelentős foglalkoztatási potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok fejlesztése áll, mégpedig a munkaigényes ágazatok, különösképpen az állattenyésztés, a kertészet, valamint az élelmiszer-feldolgozás kiemelt támogatásával. Olyan mezőgazdasági termelők jogosultak e támogatásokra, akiknek a bevételei legalább 50 százalékban a mezőgazdaságból származik. A felhasználható források 40 százaléka a beruházásokra irányul.

Állattartás támogatása

Mivel az állattenyésztés kiemelt ágazatnak minősül, támogatása központi kérdés a jelenlegi költségvetési ciklusban. A támogatás kerete 75 milliárd forint. Újdonság, hogy az üzemméret megadásánál most már nem az EUME értéket, hanem az úgynevezett Standard Termelési Értéket (STÉ) veszik figyelembe. A maximum támogatási összeg 500 millió forint. December 22. után nem működhetnek tovább azok a telepek, amelyeknek eddig is kellett volna trágyatárolót építeni, mégsem tették meg. Az elérhető uniós forrásokkal ezért az építési beruházások és a korszerűsítés mellett a trágyatárolók építését is támogatják.

Kertészet támogatása

A kertészet ugyancsak stratégiailag fontos ágazat az új Vidékfejlesztési Programban. A szektorra fordítható támogatási keret pedig 72 milliárd forint. A támogatás kiemelt célja az új, építéssel járó kertészeti technológiák – fedett termesztő-berendezések, üvegházak, fóliasátrak, hűtőházak, tárolók, manipulálók, kapcsolódó beépített technológia és egyéb üzemi létesítmények – létrehozása, fejlesztése. Emellett támogatják az erő- és munkagépek beszerzését, és az úgynevezett post-harvest tevékenységeket is.
Kisméretű terménytároló és -szárító kialakítására és fejlesztésére is lesz lehetőség. A húszmilliárdos keretből 50 százalékos támogatási intenzitással lehet pályázni. A maximum támogatási összeg 100 millió forint, közös beruházáskor 300 millió forint.

Élelmiszeripari termékek feldolgozása

Minden olyan mezőgazdasági szereplő, amely bővítené a feldolgozó kapacitását, számíthat a támogatásra. Ezért a Vidékfejlesztési Programban erre a célra 206 milliárd forintot különítettek el. Ebből 20 milliárd forint jut a borászatoknak. Az élelmiszeripar fejlesztésével nemcsak új – főleg vidéki – munkahelyek hozhatók létre, hanem biztos felvevőpiac teremthető a mezőgazdasági alapanyagoknak, amely hozzájárul a gazdák jövedelembiztonságához. Fontos cél továbbá a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporton belül a magasabb hozzáadott értékű termékek arányának 80 százalékra növelése 2020-ig.

Fiatal gazdák támogatása

A jelenlegi ciklusban a fiatal gazdálkodók 39 milliárdos forrásért fognak egymással versenyezni. Kis Miklós Zsolt szerint ez lehetőséget nyújt a biztonságos, de dinamikus generációváltásra a mezőgazdaságban.
Fontos magyar siker, hogy az Európai Bizottság, szigorú feltételek mellett, de lehetőséget adott az öntözött területek növelését célzó új öntözési beruházások támogatására.

Az agrárforgóeszköz hitelprogramokhoz kapcsolódó kamattámogatásról

A 2015 februárjában az agrárvállalkozások részére meghirdetett három forgóeszköz hitelprogramhoz kapcsolódóan 2015. augusztus 12-én a kamattámogatás igénybevételéhez az alábbi, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által kiadott rendeletek jelentek meg:
– 47/2015. (VIII.12.) FM rendelet az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról;
–  48/2015. (VIII.12.) FM rendelet az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról;
–  49/2015. (VIII.12.) FM rendelet az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról (a továbbiakban FM rendeletek).

A hitelprogramok keretében a hatályos hitelszerződéssel rendelkező vállalkozások a fenti FM rendeletekben meghatározott mértékű kamattámogatás – a hitelkamat legfeljebb 60 %-a, de nem haladhatja meg az évi 4 százalékpontot – igénybevételére jogosultak.

 

Agrár-Tender Kft.

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Milyen kártevő "fogta össze" a rózsa levelét?

2019. augusztus 31. 04:37

G. Nándor kérdése: Kertemben a rózsa levelét valamilyen kártevő félbehajtva károsítja. Mi okozhatja az érdekes jelenséget? Hogyan védekezhetek a kártevő ellen?

30 milliárdos pályázat kertészeknek

2020. szeptember 4. 17:06

Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű  további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen.

Nagy lehetőségek rejlenek a városi kertészetben

2020. május 17. 07:53

A tanulmány szerint a kihasználatlan zöld területek 10 százalékának bevonásával 87 375 embernek termeszthetnének elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget.

FruitVeB: megkezdődött a hajtatott zöldségek betakarítása

2020. március 15. 10:38

Már megkezdődött az üvegházakban a hajtatott zöldségek betakarítása, amelyből nagyobb mennyiség megjelenése áprilisra várható.