Pályázatok

A támogatásokat ne fordítsák a migrációs válság kezelésére

Agrofórum Online

Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Uniónak 2020 után is megfelelő költségvetésű, erős Közös Agrárpolitikája (KAP) legyen. Ennek érdekében szoros tagállami összefogásra lesz szükség – monda Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács legutóbbi brüsszeli ülése után.

 

A magyar szaktárca vezetője rámutatott arra, hogy az elmúlt időszakban számos alkalommal előfordult – így például az orosz embargó esetében -, hogy a gazdák fizették meg egy-egy politikai döntés árát és ezt a hibát nem szabad újra elkövetnie az Uniónak. Nem elfogadható, hogy az elhibázott brüsszeli politika miatt is kialakult migrációs válság hatásait a Közös Agrárpolitika rovására kezeljék. A kormány számára kiemelten fontos, hogy a KAP forrásait a gazdák kapják, ezért az új kihívásokat csak az annak megoldására szánt többletforrások biztosításával tudjuk elfogadni.

A földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, az Európai Bizottság február elején nyilvános társadalmi konzultációt hirdetett a 2020 utáni KAP-ról. A május 2-án záruló konzultációs időszak alatt a Bizottság által feltett kérdések alapján a mezőgazdasági termelők, magánszemélyek és az érdekelt szervezetek megoszthatják a Bizottsággal a KAP jövőjére vonatkozó elképzeléseiket, javaslataikat. Jelentős érdeklődés mutatkozik a 28 tagállamban, hiszen egy hónap alatt több mint 11 ezren töltötték ki a kérdőívet. Ez a 2013-as agrárpolitikai reform előkészítése során beérkezett válaszok kétszerese.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy a magyar gazdatársadalom álláspontja is erőteljesen megjelenjen Brüsszelben, ezért a kérdőív kitöltésére szeretném bátorítani a magyar termelőket – mondta Fazekas Sándor. A nyilvános társadalmi konzultáció a 2020 utáni uniós agrárpolitika előkészítésének első fontos állomását jelenti. A beérkező válaszokat a Bizottság fel fogja használni a 2017 végén megjelenő közleménye kidolgozásakor.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén a Közös Agrárpolitika jövőjéről lefolytatott vita kapcsán Fazekas Sándor elmondta, a tagállamok és az Európai Bizottság egyaránt kiemelt prioritásként jelölte meg az agrárpolitika egyszerűsítését.

A közvetlen támogatások jelenlegi rendszere álláspontunk szerint kellő rugalmasságot biztosít a tagállamoknak saját modelljük kialakításához – fogalmazott a miniszter. Ezek fontos részei a termeléshez kötött támogatások, amelyek hozzájárulnak a vidéki területek gazdasági aktivitásának növeléséhez, a vidéken élők megélhetéséhez és a helyi munkalehetőségek megőrzéséhez. A mezőgazdasági piacok megfelelő működése érdekében fontos a biztonsági háló megerősítése, a piaci válságok megelőzésének elősegítése és a gyors válságkezelés – emelte ki a Tanácsülésen hozzászólásában Fazekas Sándor.

A magyar álláspont szerint a vidékfejlesztési pillér keretein belül továbbra is biztosítani kell a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát. A vidékfejlesztési programok végrehajtási szabályainak megalkotásakor meg kell őrizni a jelenlegi tagállami rugalmasságot.  

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikára vonatkozó bizottsági jogszabályi javaslatok megjelenése 2018 első félévében várható.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

EU-s számmisztika: reálértéken akár 15 százalék is lehet az agrártámogatások kurtítása

2018. május 16. 10:21

Az uniós tagállamok kétharmada nem ért egyet azzal a javaslattal, ami 2020 után szerintük aránytalany mértékben megnyirbálná a közös agrárpolitika költségvetését.

Közösen kell fellépni a KAP források megtartásáért

2019. július 24. 08:46

A megfelelő KAP költségvetés mellett legalább olyan lényeges, hogy a források egyszerűbben jussanak a gazdákhoz.

Csökkentené az Európai Bizottság a hazánknak nyújtható agrártámogatásokat

2018. június 2. 06:30

Magyarország számára 2018-as árakon 10,4 milliárd eurót irányoztak elő, ezen belül a közvetlen kifizetésekre 7,6 milliárdot, vidékfejlesztésre pedig 2,6-ot.

Frissítették a KAP-kalkulátor adatbázisát

2020. január 17. 09:03

A benyújtott és elfogadott kérelmek feldolgozása még folyamatban van, így az összegek végleges értéke várhatóan április végére realizálódhat.