Pályázatok

A zöldítés összege 80-81 euró/hektár lesz

Agrofórum Online

A zöldítés becsült összege várhatóan 2015-ben mintegy 80-81 euró/hektár lesz.

A KAP 2015-2020 rendszerének egyik fontos eleme, hogy a közvetlen támogatások meghatározott hányadát (30 százalékát) az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra (úgynevezett zöldítésre) kell fordítani – mondta Feldman Zsolt a Pest-megyei TESZÖV tagjai számára Hajdúszoboszlón szervezett képzésen. A zöldítés becsült összege várhatóan 2015-ben mintegy 80-81 euró/hektár lesz.

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kifejtette, hogy a zöldítést minden gazdálkodónak végeznie kell, aki területalapú támogatást igényel. A 2015. évi egységes kérelmeken a területalapú támogatás (SAPS) igénylése automatikusan a zöldítés igénylésének is minősül. A zöldítés becsült összege várhatóan 2015-ben mintegy 80-81 euró/hektár lesz. Elmondta, hogy a zöldítésnek három fontos feltétele van, ezek a terménydiverzifikáció, az állandó gyep és az ökológiai célterület fenntartása. Fontos, hogy a terménydiverzifikáció követelményének csak a szántó művelési ág esetében kell megfelelni. Állandó kultúrák, úgy mint az ültetvény, vagy állandó gyep esetében, továbbá azon biogazdálkodók esetében, akik ökológiai tanúsítvánnyal, vagy átállás alatt lévő területekkel rendelkeznek automatikusan jogosultak a zöldítés támogatásra.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a terménydiverzifikáció esetében 10 hektár alatti szántóterülettel rendelkezőknek adott évben elegendő 1 növénykultúrát, 10 hektár fölötti szántóterületen gazdálkodóknak legalább két különböző növénykultúrát kell termeszteniük, míg a 30 hektár feletti szántóterületen termelőknek legalább három féle növénykultúrát. Fontos követelmény, hogy a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterület legfeljebb 75%-át foglalhatja el, míg három növény esetén a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem teheti ki a szántóterület több mint 95%-át.

Feldman Zsolt az állandó gyepterületek fenntartásával kapcsolatosan megjegyezte, hogy azt országos szinten kell betartani. Magyarországnak 2015-ben meg kell állapítani a teljes mezőgazdasági területhez viszonyított állandó gyep arányát, az ún. referenciaarányt. Az érzékeny állandó gyepterületek fenntartásával kapcsolatosan jelezte, hogy ilyennek minősülnek a Natura 2000-es gyepek, amelyek feltörése szigorúan tilos.

Ökológiai jelentőségű területekkel (EFA) kapcsolatban elmondta, hogy csak 15 hektár fölött kötelező, valamint bevezetése kétlépcsős lesz, vagyis 2015-től a szántóterület 5 százalékának, majd egy 2017. évi felülvizsgálattól függően a szántóterület akár 7 százalékának megfelelő méretű EFA területet kell kijelölnie a gazdálkodónak.

A helyettes államtitkár jelezte, hogy az új és sok esetben szerteágazó szabályok miatt a tárca úgy döntött, hogy a gazdálkodók munkáját kézikönyvekkel, valamint széles körű, folyamatos tájékoztatással kívánják segíteni.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Csökkenhet a hazai szójatermesztés a zöldítés feltételei miatt

2018. május 15. 13:54

A termelők válaszút elé kerültek, vagy vállalják a vegyszermentes gazdálkodás okozta kockázatokat, vagy lemondanak a jelentős összegű támogatásról.

Az aszályhelyzet miatt sem változnak a zöldítés hazai előírásai

2018. augusztus 16. 06:50

Magyarországon eddig ilyen jellegű igény nem fogalmazódott meg, így a gazdálkodóknak teljes mértékben be kell tartaniuk a hatályos 10/2015. (III.13.) FM rendeletben foglalt zöldítési előírásokat.

Az Európai Bizottság pontosítja a növényvédőszer-használati tilalom részletszabályait

2018. február 21. 07:30

A zöldítésben elszámolni kívánt évelő nitrogénmegkötő növénykultúrákban január 1-jétől december 31-ig (kivéve a telepítés és a feltörés évét) tilos a növényvédőszer-használat abban az évben, amikor a területet ökológiai jelentőségű területként elszámolják.

Javaslat a belvízkárok mérséklésére

2018. április 10. 11:53

A belvíz levezetését követően, amint a terület adottságai alkalmassá válnak a talaj-előkészítő munkákra, a talajt lehetőleg forgatás nélkül, kezdetben sekélyen, majd egyre mélyebben járatott eszközzel frissítsük.