Pályázatok

Enyhítettek a fiatal gazda támogatások szankciórendszerén

Agrofórum Online

A kormány elkötelezett az ifjú agrárvállalkozók támogatása mellett, ezért a Miniszterelnökség több, az ÚMVP időszak alatt meghirdetett, a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására vonatkozó jogcímrendelet módosításáról döntött. A szankciók enyhítésére vonatkozó 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet a Magyar Közlöny 2017. évi 225. számában jelent meg.

A Miniszterelnökség folyamatosan felülvizsgálja a megjelent pályázati felhívásokat, illetve a korábbi időszak jogcímrendeleteit annak érdekében, hogy a projektek végrehajtása zökkenő mentesebb legyen, és a gazdálkodók minél hatékonyabban használhassák fel a rendelkezésükre álló forrásokat. A most megjelent rendelet az ÚMVP időszak fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatását érintő jogcímrendeletek szankciórendszerének egységesítését és enyhítését szolgálja, amely a folyamatban lévő kérelmek elbírálásánál is irányadó.

A rendeletben foglalt módosítások a 2009., 2012., 2014., illetve a 2015. évben meghirdetett fiatal gazda jogcímrendeleteket érinti. Annak érdekében, hogy az ifjú gazdák ne kényszerüljenek indokolatlan mértékű visszafizetésekre – emiatt ne lehetetlenüljön el a gazdálkodásuk – többek között enyhült a főállású mezőgazdasági termelővé válás, a képzési kötelezettség, illetve a gazdaság üzemméretének elérése kapcsán meghatározott szankciók mértéke.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a jogcímrendeletek megváltozott szankciórendszeréről és követelményeiről. A 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet a Magyar Közlöny 2017. évi 225. számában, illetve a www.njt.hu oldalon elérhető.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Változott a fiatal gazda pályázat felhívása

2018. február 25. 15:37

Február 22-én jelent meg a „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás legfrissebb módosítása.

Gazdainfó: hajrában a webGN beadás! - Még mindig érkeznek kérdések

2020. január 28. 15:33

Január 31-e a webGN beadás utolsó napja, a határidő jogvesztő hatályú, így sokan kapkodnak, nehogy támogatás megvonás legyen a vége. Az utolsó héten még mindig sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban, így írtam egy last minute webGN GYÍK-ot, íme:

Módosult a fiatal gazdák induló támogatási pályázata

2019. június 11. 14:37

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás (VP2-6.1.1-16).

Fontos határidő közeleg a fiatal gazdák számára!

2019. február 22. 13:03

A következő időszakban, március 1-31. között nyílik lehetőség a megítélt támogatási összeg maradék 10%-nak igénylésére, természetesen csak bizonyos feltételek teljesülése mellett.