Pályázatok

Fejlessze agrármarketingjét az AMC támogatásával!

Agrofórum Online

Mától 3 kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszer gazdaság termékeit népszerűsítő, agrárágazatunkat bemutató egyesületek, alapítványok és szakmaközi szervezetek. Rendezvényeik, konferenciáik megrendezéséhez, a megjelenésüket hirdető reklám és média felületek megvásárlásához, technikai költségeikhez épp úgy kaphatnak pályázati támogatást, mint kommunikációs anyagaik elkészítéséhez, az eseményekhez kötődő arculati, grafikai elemek megtervezéséhez, avagy a rendezvényeken feladatot ellátó előadók, tolmácsok díjazásához.

Fotó: Green Edge Agrármarketing

Kizárólag a hazánkban, 2017. szeptember 15-ig megvalósuló és az agráriumhoz kötő rendezvények kapcsán nyújthatóak be pályázatok, de a lebonyolítás teljes költségigényének akár 50 százaléka is elnyerhető a pályázatot meghirdető Agrármarketing Centrumtól.

50 millió forintos költségkeretből 500 ezer és 2 millió forint közötti összeg nyerhető a nagyközönségnek szóló, de kisebb méretű, helyi, regionális rendezvényeken és fesztiválokon a hazai termelők és termékeik promóciójához. 30 millió forintos keretösszegből 2-5 millió forint közötti támogatási összeg szerezhető a nagyközönséget megszólító országos rendezvényeken és vásárokon a hazai termelők és termékeik népszerűsítéséhez; s további 10 millió forintos keretösszegből, tisztán a szakmai közönséget érintő tudástranszferként szervezett konferenciák kivitelezői nyerhetnek 500 ezer és 1 millió forint közötti támogatást szervezési és marketingkommunikációs feladataikhoz.

A pályázatok beküldési határideje egységesen: 2017. május 22. A pályázatok kizárólag postai úton az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére, a 1253 Budapest, Pf. 66. címre, avagy  futárszolgálattal az AMC kézbesítési címére, a 1013 Budapest Pauler u. 6. (III. em.) nyújthatóak be, legkésőbb 2017. május 22-én. Az elszámolások 2017. október 2-ai határideje után (az elszámolás jóváhagyását követő 30 napon belül) fizetik ki a nyerteseknek a számukra megítélt támogatási összeget.

A támogatott marketingfelületeken megjelenési lehetőséget kell biztosítani a nyerteseknek a 2017. évi OMÉK előkészítéseként.

A pályázati kiírás részletesen az AMC honlapján, a http://www.amc.hu/palyazatok/ felületen lelhető fel.

A pályázattal kapcsolatosan a +36 (20) 463-6702-as és a +36 (30) 198-2898-as telefonszámon, valamint a palyazat@amc.hu e-mailen kérhető további tájékoztatás.

(Agrármarketing Centrum)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

Korábban és többet kapnak a méhészek

2020. január 8. 06:38

Az Agrárminisztérium jelentős mértékben megemelte a méhészek támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás.

661 milliárd forint feletti támogatást utalt a Kincstár 2018-ban

2019. január 20. 07:33

Az év végéig 192 ezer gazdálkodó több mint 200 jogcímen 661 milliárd forintot meghaladó támogatást kapott.

25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek 2020-tól

2019. november 25. 09:02

A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.