Pályázatok

Hamarosan szakaszzárás a szolidáris gazdálkodási pályázatnál

Agrofórum Online

A Kamara felhívja a figyelmet, hogy a VP6-16.9.1-17 kódszámú pályázati felhívás – ,,Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság" - esetében a második értékelési határszakasz zárása 2017. szeptember 18-án várható!

A zárást követően a 2017. augusztus 18-tól 2017. szeptember 18-ig benyújtott támogatási kérelmek együttesen kerülnek elbírálásra. A felhívás keretében
–    a hátrányos helyzetű célcsoportok, fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű személyek fenntartható mezőgazdasági termeléssel, valamint egészségtudatos élelmiszerfogyasztással kapcsolatos szemléletformáló oktatása, képzése, vagy egyéb nehézséggel küzdő célcsoport társadalmi befogadásának erősítése (1. célterület), valamint
–    a fogyasztók és termelők szoros elköteleződése mellett előállított mezőgazdasági termékek közösség által támogatott mezőgazdasági tevékenység keretében történő értékesítésére, illetve annak szervezésére (2. célterület) lehet pályázni.

A rendelkezésre álló keretösszeg 1,3 milliárd Ft.
Az érintettek 2017. március 30. és 2019. július 17. között nyújthatják be támogatási kérelmüket. Amennyiben a beérkezett támogatási kérelmek alapján a Felhívásra rendelkezésre álló keret nem merül ki, vagyis nem kerül felfüggesztésre a pályázási lehetőség, a pályázni szándékozók számára egy hónap áll rendelkezésre a kérelmek beadására. A harmadik értékelési határszakasz zárására 2017. október 17-én kerül sor.

A felhívás az alábbi linken található.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Folytatódik a baromfi- és sertéságazat állatjóléti támogatásainak kifizetése

2020. április 19. 17:49

A baromfi és sertés  állatjóléti intézkedések aktuális tárgynegyedévei utáni támogatásokat a jövő héten kezdik kifizetni. A baromfi jogcímnél 3,156 milliárd forintot, a sertés jogcímnél 1,68 milliárd forintot, a tenyészkoca jogcímnél 1,8 milliárd forintot utalnak át a gazdáknak.

Támogatási feltétel a minimumkövetelmények betartása

2019. június 27. 07:45

A jogszabályok alapján a területhez kötődő közvetlen és egyes vidékfejlesztési támogatásoknál is jogosultsági feltétel – azaz a támogatás nyújtásának alapja – a területeken az ún. minimumkövetelmények betartása (MINK), melyeket hazai viszonylatban a 10/2015 (III.13.) FM rendelet 2. §-a foglalja magába.

Zajlik a harc az agrárpénzek megtartásáért

2019. március 26. 09:43

A Kormány az uniós költségvetési tárgyalások kezdetétől világossá tette, hogy kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. Elfogadhatatlan, hogy a gazdák helyett más célokra fordítsák az uniós forrásokat.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.