Pályázatok

Hatalmas a túligénylés a vidékfejlesztési pályázatokra

Agrofórum Online

A rendelkezésre álló keretnél jóval több pénzt igényelnek a gazdák a vidékfejlesztési program egyes pályázatain.

A rendelkezésre álló keretnél jóval több pénzt igényelnek a gazdák a vidékfejlesztési program egyes pályázatain – hangzott el a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének agrárfórumán, november 23-án, Keszthelyen. A közvetlenül EU-s támogatások összege pedig idén és jövőre is 396 milliárd forint körül alakul.

Az eddigi 42 pályázati felhívás kereteire két-háromszoros vagy akár négyszeres az igénylés egyes beruházási támogatások esetében. Legutóbb a mikrovállalkozásoknak szánt 13,9 milliárdos keretre érkezett 62 milliárd forintos igény miatt kellett felfüggeszteni a pályázatot. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a fórumon jelezte, a tárca olyan pályázati dömpinggel szembesült, ami miatt vizsgálat indult, mert feltűnően nagy számban érkeztek „egy kaptafára” készült pályázatok.

Az államtitkár elmondta, az agrár-környezetgazdálkodási programban is óriási volt a túligénylés, több mint 450 milliárdos igény érkezett a 190 milliárd forintos keretre, de második körös felhívást is hirdettek a kiegyenlítettebb forráskiosztás érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a vidékfejlesztési programokra szolgáló 1300 milliárd forint csaknem 80 százalékára hirdettek már pályázatot. A tervek szerint 2017-re minden pályázati kiírás megtörténik, illetve megkezdődnek már az előleg- vagy számlaalapú kifizetések is.

Viski József, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke elmondta, hogy az agrártámogatásokra vonatkozó éves részkifizetések már a végéhez közelednek. Eddig 80 milliárd forintnyi előleget fizettek ki az alaptámogatások előlegére, a jövő héten további 20 milliárd kifizetésére számítanak. A zöldítésre szóló előleg összege 26 milliárd forint lesz az idén a múlt évi 8 milliárd után.

– A hazai termelők idén 103 milliárd forint, jövőre pedig 95 milliárd forint nemzeti kifizetésre számíthatnak, a közvetlenül EU-s támogatások összege pedig idén és jövőre is 396 milliárd forint körül alakul. Alaptámogatást ebben az évben 177 ezer termelő igényelt – mondta Szentirmay Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium agrárközgazdasági főosztályának vezetője.

(MTI/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Növekedhet az import élelmiszerek aránya, ha csökkennek az agrártámogatások

2019. április 19. 08:02

Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás a hónap közepétől

2018. február 5. 16:00

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás február 15-től - közölte a szaktárca hétfőn.

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adminisztrációs terhek?

2018. február 16. 11:12

Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák.

Az uniós támogatásokat előlegként kaphatják meg a gazdák

2020. március 26. 08:38

A termelők biztonságát szolgálja az előlegek kifizetésének lehetővé tétele, hiszen csaknem évi 800 milliárd forintot tesz ki ezek összege.