Pályázatok

Környezet-és természetvédelemre 3540 milliárd forintot fordíthatunk 2020-ig

Agrofórum Online

A 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusban 3540 milliárd forintot fordíthatunk erre a célra, például energiatakarékos technológiák támogatására, agrár-környezetgazdálkodásra, vizes élőhelyek védelmére - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Fazekas Sándor emlékeztetett: az előző uniós költségvetési ciklusban természetvédelmi fejlesztésekre 38 milliárd forint állt rendelkezésre, amiből egyebek mellett 16 ökoturisztikai létesítmény újult meg, valamint 53 új létesítménnyel gazdagodott az ország. Emellett javult az élőhelyek állapota, történeti és gyűjteményes kerteket állítottak helyre és alakítottak ki, és számos természetvédelmi beruházás is megvalósult.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a következő években a korábbinál jóval többet, közvetlenül mintegy 61,5 milliárd forintot használhatnak fel a nemzeti parkok természetvédelmi célokra. Idén négy nagy beruházás indul: a Kis-Balatonnál, a Dunakanyarban, a Körösvölgyben, illetve a Bükk keleti kapujában látogatóközpontok épülnek, amelyek az érdeklődők, a természetjárók százezreit tudják fogadni.  Emellett mintegy százezer hektár védett terület természeti, környezeti állapota javulhat, hiszen élőhely-rehabilitációk, vízpótlás, vizes élőhely-rehabilitációk is szerepelnek a programban.

A miniszter szólt arról is, hogy a rendelkezésre álló forrásból megújulnak az őshonos állatfajták állattartó telepei, a természetvédelmi őrszolgálat épületei, de különböző bemutatóhelyek, védett barlangok, kaptárkövek, földvárak is. Ezek rehabilitációja, hosszútávú megőrzése, bemutathatósága és kutathatósága is megvalósul.

Egyre több látnivalóval gazdagodik a magyar vidék: védett természeti értékeink, és az ökoturisztikai látnivalók jelentős része is a nemzetipark-igazgatóságok kezelésében van. Hazánkban egyre többen keresik fel természeti értékeinket, az ország teljes területét lefedő 10 nemzeti park tavaly 1 millió 600 ezer látogatót fogadott – mondta Fazekas Sándor.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adminisztrációs terhek?

2018. február 16. 11:12

Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák.

Fiatal gazdák figyelem, újabb határidő közeleg!

2019. május 3. 10:40

Ezúttal a 2012-ben induló nyertes fiataloknak van fontos kötelezettségük!

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás a hónap közepétől

2018. február 5. 16:00

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás február 15-től - közölte a szaktárca hétfőn.

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

2019. augusztus 30. 11:21

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.