Pályázatok

Majdnem 300 gazdálkodó kaphat támogatást trágyatároló építésére

Agrofórum Online

A Miniszterelnökség döntésének köszönhetően végül 281 projekt részesülhet a nagyjából 6 milliárd forint összegű támogatásból.

Majdnem háromszoros volt a túligénylés a Vidékfejlesztési Program trágyatárolók építését támogató, mintegy 5,6 milliárd forint keretösszegű pályázata esetében. A Miniszterelnökség döntésének köszönhetően végül 281 projekt részesülhet a nagyjából 6 milliárd forint összegű támogatásból.

A nagyszámú érdeklődés miatt a Miniszterelnökség régiótípusonként, illetve üzemméretenként a támogatás odaítéléséhez szükséges minimum pontszámot vezetett be. A kormány célkitűzéseinek megfelelően a nyertes pályázatok közel 90 százaléka mikro-, kisvállalkozás, családi gazdaság. Az 1.275.000 Euró STÉ-t meghaladó üzemméretű gazdaságok a rendelkezésre álló keretösszeg 10 százalékában részesülnek.

A kormány célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, emellett fontos célkitűzés, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátás mértéke és a felszín alatti vizek minősége javuljon. A pályázati felhívás azon mezőgazdasági termelőknek hivatott támogatási lehetőséget nyújtani, akik korábban még nem tudták megépíteni az előírásoknak megfelelő trágyatárolókat.

A támogatási kérelmeket benyújtó ügyfelek számára a támogatói döntések postázása megkezdődött, napokon belül minden érintett megkapja az értesítést.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Február 1-től újra igényelhető a fiatal erdők ápolásának támogatása

2020. február 4. 13:02

A felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

Feldolgozóüzemeket bővítettek a Vajdaságban magyar segítséggel

2018. december 29. 06:18

Elsőként a Vajdaságban indult el a támogatási program, de mára már kiemelt kormányzati szándék annak kiterjesztése minden magyar lakta külhoni régióra.