Pályázatok

Megjelentek a tanyafejlesztési pályázatok felhívásai

Agrofórum Online

A pályázati felhívásokban foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tanyafejlesztési Program pályázatainak benyújtásához az internetes felület a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján 2017. augusztus 7-én (hétfőn) reggel 8 órakor nyílik meg, és a források kimerüléséig vagy 2017. szeptember 6. (szerda) 23 óra 59 percig van lehetőség az adatlap elektronikus kitöltésére és véglegesítésére.

Fotó: Gribek Dániel

Forráskimerülés esetén – amennyiben a felhívásban meghatározott keretösszeg 200 %-át eléri a már benyújtott pályázatok támogatási igénye –, a Földművelésügyi Minisztérium felfüggeszti a pályázat benyújtási időszakát. Ebben az esetben célterületenként külön közleményt tesz közzé a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.  honlapján. Amennyiben az értékelés során megállapítható, hogy a benyújtott pályázatok támogatási igénye nem meríti ki a rendelkezésre álló keretet, a Földművelésügyi Minisztérium a közleményt visszavonja, azaz újra megnyitja a benyújtási felületet!

A Tanyafejlesztési Program 2017. évi pályázatainak felhívásai, az azokhoz kapcsolódó útmutatók és a pályázati adatlapok itt érhetőek el, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Mondja el véleményét a minőségrendszerekhez történő csatlakozás támogatása pályázatról!

2019. július 12. 08:33

A kérelmek benyújtására 2019. október 1. napjától 2022. december 30. napjáig van lehetőség.

Meghosszabbíthatják az AKG és öko pályázatokat

2020. április 23. 11:29

A 2020 utáni európai uniós költségvetés és a Közös Agrárpolitika reformjának elhúzódó tárgyalásai miatt a mezőgazdasági támogatáspolitikában átmeneti időszakra kell készülni, amely a Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatos döntések megszületéséig biztosítja majd az agrártámogatások jelenlegi keretek közötti igénylését és a kifizetések folytonosságát.

Várják az észrevételeket a tejágazat szerkezetátalakítási pályázat kapcsán

2018. július 30. 06:51

2018. augusztus 2-ig várják az észrevételeket a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatással kapcsolatos leendő pályázati kiírás társadalmi egyeztetése során.

Élelmiszeripari vállalkozások is pályázhatnak az Irinyi-terv új kiírására

2019. augusztus 27. 08:02

A legnagyobb elnyerhető összeg 400 millió forint, a legkisebb projekt 100 millió forintos lehet, amihez minimum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatás kapható.