Pályázatok

MVH: az elmúlt évben rekordösszeget fizetett ki a hivatal

Agrofórum Online

Az MVH elnöke kifejtette, a támogatási rendszerben 35 jogcím van, korábban soha  nem volt ennyi.

Az elmúlt évben rekordösszeget, 800 milliárd forintot fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdáknak – mondta Gyuricza Csaba, hivatal elnöke pénteken az M1 csatornán.

Az MVH elnöke beszámolt arról is, hogy az alaptámogatások 95 százalékát január végéig kifizették. Abszolút számban ez az összeg kevesebb a korábbinál, mert megváltozott a közös agrárpolitika és az alaptámogatás alacsonyabb lett, ugyanakkor más jogcímek is bekerültek az új rendszerbe.

Az MVH elnöke kifejtette, a támogatási rendszerben 35 jogcím van, korábban soha  nem volt ennyi. Az alaptámogatást kiegészíti az újdonságot jelentő zöldítésre szóló jogcím, az előleg megindítása után 25 ezer gazdának fizettek, február második felétől pedig több milliárd forint utalását indítják el. Június 30-ai határidőre mindenki meg fogja kapni a támogatását, de azt szeretnék, ha dömpingszerűen március-áprilisban eljutna ez az összeg is jogosultakhoz – mondta Gyuricza Csaba.

A tejtámogatással kapcsolatban Gyuricza Csaba elmondta, hogy februárban 2,8 milliárd forintot fizetnek ki termeléshez kötődően, ezzel a teljes összeget megkapják a jogosultak, de a válságkezelés részeként márciusban újabb 5-6 milliárd forintra számíthatnak a magyar tejtermelők. A tejtermelők kifizetése prioritást élvez, jóval a június 30-ai határidő előtt jutnak a támogatáshoz – tette hozzá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Együttműködés a felsőfokú agrárszakképzés támogatásáért

2019. május 9. 08:39

A SZIE és a Hód-Mezőgazda Zrt. együttműködési megállapodásának aláírása 2019. május 9-én, csütörtökön 12.50 perckor várható a két nagy bemutató csarnok között a Hód-Mezőgazda Zrt. VIP sátránál Hódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.

25 milliárd forinttal segítik az agrár- és élelmiszeripari vállalkozásokat

2020. május 22. 08:47

A támogatási programok célja Magyarország élelmiszerellátási biztonságának fenntartása és termelési kapacitásainak megerősítése, ezzel pedig a munkahelyek védelme.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.