Pályázatok

Tizenhét vidékfejlesztési pályázat nyílik meg az év első felében

Agrofórum Online

Összesen száztizennégymilliárd forintos kerettel tizenhét vidékfejlesztési pályázati forrás nyílik meg az idén, már az első fél évben – értesült a Magyar Hírlap. Termelői csoportok létrehozására, helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére is igényelhető támogatás.

Élelmiszeripari, borászati, erdészeti beruházásokra, tájgazdálkodásra, közétkeztetés fejlesztésére, helyi piacok kialakítására, termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozására is lehet pályázni márciustól – tudta meg a Magyar Hírlap Kis Miklós Zsolttól, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárától. A jövő hónapban összesen kilencvennyolcmilliárd forintnyi vidékfejlesztési forrás nyílik meg, tizennégy pályázatot hirdetnek meg.

Az úgynevezett rövid ellátású lánchoz kapcsolódó élelmiszeripari és borászati beruházásokat tizenötmilliárd forinttal támogatják. A program, illetve a pályázat célja, hogy az élelmiszerláncban keletkező haszonból minél nagyobb arányban részesüljenek a mezőgazdasági termelők. Ehhez a legfontosabb eszközök az élelmiszerlánc rövidítése, a közvetítők számának csökkentése, illetve a termelőkhöz minél közelebb álló értékesítési pontok kiépítése. Rövid ellátású láncok és helyi piacok kialakítására, promóciójára csaknem négymilliárd forintos pályázati forrás jut, helyi termékértékesítést szolgáló piacok infra­strukturális fejlesztésére, valamint közétkeztetési célokra mintegy tizenhárommilliárd. Termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozására több mint tizenegy milliárd forint áll rendelkezésre.

Innovációs beruházásokra huszonötmilliárdot költenek. Mezőgazdasági, élelmiszer-gazdálkodáshoz és erdőgazdálkodáshoz köthető szaktanácsadásra mintegy tizennégymilliárdot fordítanak. Erdészeti beruházásokra négy, tájgazdálkodásra egymilliárd forintot különítenek el. Utóbbi révén tájgazdálkodási mintaterületek fejlődhetnek, szépülhetnek, például a Homokhátság és az Ős-Dráva is. Több milliárd forinttal támogatják erdészeti genetikai erőforrások gazdagítását, csaknem négymilliárd jut védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták genetikai állományának megőrzésére.

A Miniszterelnökség államtitkára azt is elmondta, hogy júniusig újabb három vidékfejlesztési pályázatot hirdetnek meg, több mint tizenhatmilliárd forint értékben. Mezőgazdasági termelők uniós és nemzeti minőségrendszerekhez való csatlakozását 2,5 milliárddal támogatják. Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások promóciós tevékenységére csaknem nyolcmilliárd forintot adnak. Jövedelemstabilizáló eszközök beszerzésére pedig mintegy hatmilliárd forint pályázati forrás jut.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

A közös agrárpolitika létjogosultságát 2020 után is igazolni kell

2018. február 15. 14:30

Amennyiben a KAP költségvetését nem sikerül megvédeni, sem az alapanyag-termelés, sem pedig az azon túl kitűzött célok elérése nem lehet reális elvárás.

Megemelik a méhészek és a haszongalamb-tartók támogatását

2020. január 7. 14:17

A méhészek a támogatási kérelmet a korábbiakhoz képest hamarabb, 2020. február 1. és 28. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül.

Meghaladja az 1300 milliárd forintot az eddigi vidékfejlesztési támogatások összege

2019. február 10. 09:47

20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, és a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják.

Már igényelhető a viharkár miatti jövedelempótló támogatás

2018. február 16. 08:17

A kamara közleménye szerint az érintett termelők a kárt szenvedett fóliasátor egy négyzetméterére számítva legfeljebb kétezer forint támogatásban részesülhetnek.