Pályázatok

Túligénylés miatt felfüggesztenek két vidékfejlesztési pályázatot

Agrofórum Online

A Minisztérium hétfő délután közleményben tudatta a két népszerű agrárpályázat lezárását.

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nem mezőgazdasági tevékenységek elindítását, valamint az élelmiszeri fejlesztéseket támogató pályázati felhívások felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság.

A „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című, 13,85 milliárd forint keretösszegű pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve magánszemélyek 2016. október 24-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2016. november 24-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül.

Fontos kiemelni a pályázat kapcsán, hogy a beérkezett támogatási kérelmek előzetes értékelése során több esetben mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel, ami miatt Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Az Irányító Hatóság vizsgálja az ügy részleteit.

A „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című, mintegy 141 milliárd forint keretösszegű pályázat felfüggesztésére – melyre 2016. február 25-től nyújthatók be kérelmek – 2016. november 30-án 24 órától kerül sor.

A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről és benyújtásáról.

A felfüggesztésről és a pályázati felhívások részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Így csinálja a másodvetést, hogy ne bukjon támogatást!

2018. július 27. 05:49

Megtörtént a gabonák és repce aratása, sokan kerestek meg a héten az ’ökológiai jelentőségű másodvetés’ kapcsán kérdéseikkel. Így ebben a cikkben összegyűjtöttem, minden fontos infót, hogy ne bukjon el egy fillér támogatást sem!

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Kedvezhet az édesvízi halgazdálkodásnak az új uniós költségvetési ciklus

2019. március 8. 10:15

Az új uniós halászati politikáról szóló EP-jelentés tervezetéhez benyújtott módosító indítványoknak köszönhetően többek között 10 százalékkal bővült a halászati pénzalap költségvetése.

Egy hét maradt az anyajuhtartás-támogatás szankciómentes igénylésére

2020. március 13. 08:17

A juhtenyésztőknek szankciómentesen már csak 2020. március 20-án éjfélig van lehetőségük az anyajuhtartás-támogatás igénylésére, amelyet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül a Magyar Államkincstár e-kérelem kitöltő felületén adhatnak be.