Pályázatok

Újabb vidékfejlesztési pályázatok jelennek meg ősszel

Agrofórum Online

Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások.

Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Emlékeztetett: a 2014-2020 közötti programban 1300 milliárd forint keret áll rendelkezésre, ebből 900 milliárd forintnyit már meghirdettek. Kis Miklós Zsolt az eddigi tapasztalatokról elmondta, a beérkezett pályázatok azt mutatják, jól mérték fel a pályázati területeket, hiszen a kiírások többségnél túljelentkezés van. Az államtitkár egyebek közt példaként említette, hogy jelentős túljelentkezés van a vidékfejlesztési pályázatokon az állattartó telepek korszerűsítésére, az élelmiszeripari, a borászati, a kertészeti területeken.

Kis Miklós Zsolt kiemelte: a pályázatok értékelést felgyorsítják, létrejött az értékelő rendszer, rendelkezésre áll az informatikai háttér, ezért érdemi előrelépésre lehet számítani az elbírálásokban. Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy vélte, a programban 2016. végéig tervezett 200 milliárd forint kifizetés ambiciózus terv, és felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatói döntés esetén lehetőség lesz előleg igénylésére.

Az őszi pályázati kiírások közül az államtitkár kiemelte, hogy lehetőleg még szeptember 30-ig szeretnék megjelentetni az agrár környezetgazdálkodási kiírást 40 milliárd forint keretre. A kertészeti gépbeszerzésre 18 milliárd forint kerettel jelenik meg a felhívás, a pályázó árbevétele 75 százalékának a kertészethez kell kötődnie, és szeretnének minél több kis és közepes családi gazdaságot elérni – tette hozzá.

A fiatal gazdák induló támogatására 38 milliárd forint keretet szánnak, az önkormányzatok a szilárd burkolattal nem rendelkező, a mezőgazdaságot segítő utak fejlesztésére 18 milliárd forintra pályázhatnak, a helyi termékek értékesítését szolgáló piacok fejlesztésére 12 milliárd forint áll rendelkezésre, a hosszú távon működő termelői csoportok, szervezetek létrehozását 26 milliárd forint értékű pályázaton támogatják, segítik továbbá az erdészet, az agrárinnováció és a diverzifikáció területét – mondta Kis Miklós Zsolt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Magyar borok értékesítését segítő pályázatok nyílnak

2020. március 6. 10:02

Az elmúlt időszakban a borpiacon tapasztalható nehézségeken a 2019. évi válságkezelő intézkedések - zöldszüret és krízislepárlás - enyhítettek, azonban a magyar borok piaci helyzetének tartós javítása érdekében a borpromóció támogatása is szükséges.

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Támogatni kell a gazdákat az éghajlatváltozás megfelelő kezeléséhez

2019. szeptember 25. 11:35

Nagy István arra tett javaslatot, hogy ne engedjenek Európán kívülről behozni olyan termékeket, amelyek előállítása nagy mértékben elősegíti a klímaváltozás negatív hatásait.