Pályázatok

Újra lehet pályázni az Év Tanyája díjra

Agrárminisztérium

Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák.

A magyar tanyák, tanyás térségek fejlesztési támogatásán túl a 2011 óta sikeresen működő Tanyafejlesztési Program mellett fontosnak tartja a tárca, hogy évről évre magas szintű elismerésben részesítse azokat az egyéni tanyagazdaságokat, amelyek azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára.

Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák: kiosztásra kerül „Az Év Tanyagazdasága” és „Az Év Hagyományőrző Tanyája” díj, emellett értékelik a közönség által legjobbnak ítélt gazdaságot is. A meghirdetett kategóriák első három helyezettje az elismerő oklevél mellett idén először pénzjutalomban részesül, amely kizárólag a tanyagazdaság további fejlesztésére használható fel.

A pályázatok benyújtására a www.kormany.hu honlapról elérhető pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a kötelező mellékletek megküldésével van lehetőség 2019. december 2-a 8 óra 00 perctől 2020. április 30-a 23 óra 59 percig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Már elérhető a Zöld Forrás pályázat nyerteseinek listája

2020. augusztus 27. 05:17

A Zöld Forrás pályázatnak köszönhetően a tárca ebben az évben 49 darab, a civil szervezetek által kidolgozott és benyújtott projekt megvalósításához járul hozzá.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

Nyertem, de hogyan tovább? (I.rész)

2018. március 20. 20:14

Amennyire vártam 2016-ban a jóváhagyó határozatot, most 2018-ban azon gondolkozom, hogy megtudom-e valósítani.

Fontos támogatási tudnivalók

2019. augusztus 15. 11:38

Meghosszabbítják a szárítmány-előállítók támogatásának kérelmezési határidejét, továbbá a baromfi- és sertéságazati piaci szereplők foglalkoztatási célú támogatásának fajlagos összege foglalkoztatottként 500 ezer forintra emelkedett.