Szőlő-Bor

A tavalyinál szerényebb szőlőtermést jósoltak Ópusztaszeren

Agrofórum Online

A tavalyinál szerényebb szőlőtermést jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a borrendek az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Szent Vince napján, vasárnap.    

Kalmár István mórahalmi hegybíró, miután levágott néhány vesszőt az emlékpark skanzenjének szőlőskertjében, elmondta, az elmúlt hetekben tapasztalt kemény fagyok nem tettek jót az ültetvényeknek. A tőkék és a szőlővesszők azonban nem fagytak el, a rügyek között is vannak szép zöldek, így ha a szokatlanul hideg időjárás nem okoz további károkat, a tavalyinál 25-30 százalékkal kevesebb szőlőtermés várható.

A gazdák a rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termésre következtetnek, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését.

Szent Vince ünnepe alkalmából immár huszonegyedik alkalommal gyűlt össze tizenhat Kárpát-medencei borrend képviselője Ópusztaszeren. A termésjóslást követően fölavatták a házigazda, Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend két új tagját. Az avatást megelőző próbatételen többek között bekötött szemmel föl kellett ismerniük a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t.

A rendezvényt a környékbeli szőlősgazdák új borainak kóstoltatása zárta.

A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján – január 22. – tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince, vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor jó bortermésre lehet számítani. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Rekordot döntöttek az angol borászok

2019. március 17. 06:36

Az angol és a walesi borok jelenleg 40 különböző országban kaphatók, míg 2016-ban még csak 27 ország vásárolt a ködös Albion termékeiből.

Szőlő gombaölőszeres kezelések

2020. augusztus 18. 09:30

A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég, mely 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag a gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag, műtrágya, valamint növényvédő szer piacot. Alábbi összeállításunkkal is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármelyik kutatásunkban segítségünkre voltak.

Megégette a nap a dél-francia szőlőket

2019. július 16. 14:18

A francia szőlőtermesztők általában nem félnek a melegtől ebben az évszakban, de június végi kánikula soha nem látott károkat okozott.

Nagyot drágult a sárgarépa és a petrezselyem - Zöldség- és gyümölcsárak a nagybani piacról

2018. október 23. 11:42

A hazai tisztított dió 3150 forint/kilogramm áron szerepelt a vizsgált heti kínálatban, a szelídgesztenyét az előző hetivel azonos áron kínálták (1000 forint/kilogramm).