Szőlő-Bor

Az alkoholos italgyártásról tart konferenciát a NAK

Agrofórum Online

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén ősszel rendezvénysorozatot indított élelmiszeripari vállalatok részére. Az ötödik alkalom középpontjában az alkoholos italgyártás lesz.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén ősszel rendezvénysorozatot indított élelmiszeripari vállalatok részére. Az ötödik alkalom középpontjában az alkoholos italgyártás lesz.

A NAK által szervezett „Élelmiszeripari körkép 2016 – Alkoholos italgyártás” című rendezvény 2016. november 22-én, kedden, 10 órakor lesz az Öbölház Rendezvényközpontban (1117 Budapest, Kopaszi gát 2.).

A parkolás költsége egész napra bruttó 600 forint.

Program
10.00 – Köszöntő; Éder Tamás, élelmiszeriparért felelős alelnök, NAK
10.10 – Szeszpiaci kitekintés (Halász Róbert, Magyar Szeszipari Szövetség)
10.30 – Az alkoholos italokra vonatkozó jelölések (Dull Péter, FM)
10.50 – Élelmiszeripari és borászati támogatások: VP, GINOP (Varga László, NAK)
11.10 – A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának munkája (Keleti Marcell, NAK)
11.20 – Kérdések-válaszok
11.30 – KÁVÉSZÜNET
11.50 – A termékpálya marketing lehetőségei (AMC)
12.10 – Munkaerőpiaci helyzet (Dr. Simon Attila, munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár NGM)
12.30 – A jövedéki törvény változásával kapcsolatos információk, felmerülő problémák (Pécseliné Vrabecz Ágnes, NAV)
12.50 – A magyar szőlő-bor ágazat 2016. évének értékelése (Dr. Brazsil Dávid, HNT)
13.10 – Hamisítások, visszaélések a szeszipari ágazatban (Almási Gyula, NAV)
13.30 – Kérdések- válaszok
13.50. – Ebéd

A részletes program és meghívó IDE kattintva érhető el. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni IDE kattintva lehet.

A rendezvénysorozat következő témája:
November 29.: Tejfeldolgozás

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Sokkal kevesebb lesz a bor idén

2019. november 23. 19:55

Sajnos az előrejelzések bekövetkeztek: a világ borászainak összteljesítménye 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, miután éppen a legnagyobb termelőket, az európai termelés négyötödét adó Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot sújtotta a leginkább az időjárás.

Magyarország a 23. legnagyobb borexportőr a világon

2020. július 18. 07:50

Tavaly összesen 36,1 milliárd dollár értékben exportáltak bort a világ országai. A listát Franciaország vezeti 11 milliárd dollárral Olaszország és Spanyolország előtt. Hazánk a 23. a globális listán a maga 112 millió dolláros borkivitelével, ez a mennyiség az európai rangsorban a 14. helyre volt elegendő.

Rendben vannak a VinAgora érmes borai

2019. szeptember 24. 08:16

Az ellenőrzött minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezésnél megjelölt, illetve forgalomba kerülő borokkal, így visszaélés nem történt.

Jó évjáratú lesz az idei villányi bor

2019. december 28. 12:33

A termőterület jelentős részében az idén is kékszőlőt termesztettek a gazdák, ez az arány néhány százalékponttal még magasabb is, mint korábban.