Szőlő-Bor

Bemutatták a Furmintkiválóságok Könyvét

Agrofórum Online

A Furmintkiválóságok Könyve 10 ezer példányban jelent meg magyarul, illetve angolul, és a várakozások szerint eljut majd ahhoz a célközönséghez.

Kiss Eliza elmondta: 5000 példányt a pénteken megjelenő borászati szaklaphoz, a VinCE Magazinhoz csomagolnak, de borkereskedésekben, borászatokban is megtalálhatják majd az érdeklődők.

Az ország legnagyobb borversenyére, a borkiválósági versenyre csaknem 1200 tételt neveztek be. Ezen belül 124 tétellel szerepelt a furmint, és ebből 85 került be a Furmintkiválóságok Könyvébe – közölte Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos. Hangsúlyozta, korábban nem volt példa arra, hogy a furmintokat ilyen széles körben és ilyen alaposan megismertessék.

Egész évben tematikus események keretében foglalkoznak a furminttal, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet erre az egyedülálló magyar szőlőfajtára. A gasztronómiát is bevonták a Furmint évének eseményeibe, vannak például olyan partnerek, amelyek különböző kedvezményeket kínálnak azoknak, akik felmutatják a Furmintkiválóságok Könyvét.

A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy folytatódnak a Furmint évének eseményei, az év végéig lesznek a tudományt, illetve a fogyasztókat is érdeklő rendezvények. A ,,Fogadj örökbe furmintot” kezdeményezéssel pedig elindult a fiatal agrárkutatókat ösztönző pályázati rendszer is, ősszel érkeznek majd be azok a tudományos munkák, amelyek közül a zsűri kiválasztja a díjazásra leginkább érdemeseket.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Inváziós kártevők: Eperfa-pajzstetű

2019. június 9. 08:37

Az eperfa-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) az egyik legfontosabb kártevő pajzstetű faj világszerte.

Tűzelhalás: most maximális a fertőzési veszély

2018. június 7. 04:34

A gyümölcsösökben szinte minden kultúrában folyamatosan kell védekezni, a szőlőbogyók a legérzékenyebb fenológiai stádiumban vannak.

Nufarmer Magazin Kertészeti Különszám (+pdf)

2019. július 26. 08:33

A kertészetekben megjelenő kórokozók és kártevők elleni sikeres fellépéshez speciális ismeretekre, valamint egyszerre hatékony és a fogyasztókra veszélytelen hatóanyagokra van szükség.

Hamarosan megnyitja kapuit Európa legszebb borfesztiválja a Budai Várban

2019. augusztus 30. 12:48

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.