Szőlő-Bor

Díjazták a hazai borokat

AM Sajtóiroda

Magyarország bortermelése tavaly az öt éves átlagot tekintve 21 százalékkal emelkedett, mindez pedig arról tanúskodik, hogy borászaink kiemelkedő szaktudásukkal, elkötelezettségükkel, valamint hazánk kedvező elhelyezkedése és adottságai révén kiváló minőségű magyar borokat készítenek- mondta Nagy István agrárminiszter a 2019. évi Országos Borverseny ünnepélyes díjkiosztóján, Budapesten.

A borfogyasztás mélyen gyökerezik a magyar kultúrában- jelentette ki a miniszter. Elmondta, hogy az itthon megtermelt borok döntő többségét az országhatáron belül fogyasztjuk el. A felnőtt magyar borkedvelők fele havonta, míg egyötödük hetente legalább egyszer fogyaszt bort- tette hozzá.

Nagy István úgy fogalmazott, hogy magas minőségű bor csak magas minőségű szőlőből készíthető. Hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a szőlőültetvények telepítését és megújítását.

Jelezte, hogy a tárca kiemelt figyelmet fordít a borszőlő ültetvények telepítésére, melyhez a támogatási pályázat tavaly február óta elérhető 4 milliárd forintos keretösszeggel.

A beruházási pályázatok vonatkozásában jelentős eredménynek nevezte, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében már több mint 500 borászat részesült közel 35 milliárd forintos támogatásban, amelyet elsősorban borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére fordíthatnak a termelők.

Emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium idén januárban megnyílt újabb, mintegy 50 milliárd forintos keretösszegű, élelmiszer-feldolgozást támogató programján belül 10 milliárd forintot különítettek el a borászati üzemek fejlesztésére. Nagy István szavai szerint jól mutatja az érdeklődés mértékét, hogy már közel 400 kérelmet nyújtottak be, melyek közül az első körös döntések a nyár végén, ősz elején várhatók. Ennek köszönhetően pedig több száz hazai borászat számára ismét lehetőség nyílik a versenyképességük javítására- húzta alá.

A tárcavezető gratulált a nyertes borok készítőinek, megköszönte, hogy munkájukkal hozzájárulnak a magyar borok, s főleg a magyar táj, a magyar vidék megbecsültségéhez. Emellett arra kérte őket, hogy mottójuk maradjon továbbra is ez: a minőség mindenek felett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Tesztgyőztes borokat kóstolhatunk

2018. december 7. 08:16

A rendezvényen több mint 50 kiállító vesz részt 80 toplistás borral a Winelovers 100 magazinból, ezek mellett pedig további 70 tétel is kóstolható lesz a díjnyertes borászatoktól.

Tokaji bor lett a világ legdrágább bora

2019. március 11. 09:06

Egy üveg Esszencia előállításához több mint 180 kg szőlő szükséges, amelyeket ráadásul kifejezetten hosszú ideig kell érlelni, ráadásul minden szőlőszemet kézzel szednek le.

Foglalkoztatási gondok a szőlő-bor ágazatban

2019. november 4. 09:47

A munkaerőhiányhoz való alkalmazkodás során a kézi munkafolyamatok csökkentése, a béremelés és a vonzó körülmények kialakítása tűnik a leggyakoribb stratégiának.

Változik a bor íze a klímaváltozás miatt

2019. október 13. 09:57

A 2018-as év az aszály ellenére kiváló évjárat volt a német bor számára. Az éghajlat melegedésével azonban a rizling, a Németország leghíresebb borának íze kezd megváltozni.