Szőlő-Bor

Ezért fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése az agrárminiszter szerint

MTI

Nagy István szerint a szőlő-bor ágazat fejlesztése nem csak kulturális, hanem gazdasági és társadalmi érdek is. Az agrárminiszter a Borjog és Bormarketing konferencián elmondott beszédében fontos célnak nevezte a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtását.

Nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is a szőlő-bor ágazat fejlesztése, amelyben Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Borjog és Bormarketing konferencián, Budapesten.

A miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a további fejlődés feltételeinek megteremtéséhez jogszabályok mellett anyagi forrásokkal is hozzájárulnak: az agrárkormányzat továbbra is jelentős összegekkel támogatja a szőlőtelepítést és a pincészetek korszerűsítését. Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is – tette hozzá.

A tárcavezető fontos célnak nevezte a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtását, valamint a 2020 utáni új Közös Agrárpolitika (KAP) reformja során a magyar érdekek határozott védelmét. Megjegyezte, hogy a KAP-tárgyalások során sikerrel fogták össze a szőlő- és bortermelő tagállamokat az Európai Bizottság anakronisztikus javaslatainak megakadályozására. Így továbbra is tiltott marad a borkészítés a hibrid direkttermő fajták terméséből.

A közösségi márkák, a földrajzi árujelzők jó pozícionálását a bor eredetvédelmi keretszabályok megújításával és az országos bormarketing irányvonalához igazításával kívánják elősegíteni. Mindezek mellett fontos célkitűzés a bürokratikus terhek csökkentése – fűzte hozzá a miniszter.

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára bejelentette, hogy megkezdődött a Nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása című pályázat előkészítése, amely átalány jellegű promóciós támogatást biztosít majd a borászoknak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szaktárca az élelmiszeripar és a borászat számára nyitott egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. A korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében az irányító hatóság már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az agrár- és élelmiszeripari szereplők részére. A Vidékfejlesztési program új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek – tette hozzá.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a digitális megoldásokat a szőlő-bor ágazat szolgálatába is kell állítani, mivel azok jelentősen hozzájárulhatnának a szektor értéknöveléséhez. Ezt segíti majd az ePincekönyv projekt, amelynek célja a szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv-vezetési lehetőség biztosítása. Ennek keretében sor kerül az ágazat teljes adminisztrációs rendszerének áttekintésére. Ebben kiemelt partnere az Agrárminisztériumnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa – sorolta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Erősítik az állami bormarketing tevékenységet

2020. január 10. 13:21

A közösségi bormarketing állami feladatainak hatékony ellátása érdekében Magyarország Kormánya 2020 elejétől a magyar bor eladásösztönzését célzó feladatokat az Agrárminisztérium irányítása alatt működő AMC-hez delegálja.

Szőlő szentek, kápolnák a Balaton régióban

2019. szeptember 14. 04:36

A Balaton környékén a szőlőtermesztés már több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az emberek a kezdetektől próbálták megjósolni az időjárást, s így keletkeztek a különböző népszokások és rigmusok, illetve védelemért fohászkodtak Istenhez és a különböző szentekhez; tiszteletükre szakrális építményeket állítva.

A franciák elvből nem isznak amerikai bort

2018. december 2. 06:49

Az olasz, francia, spanyol, és portugál emberek büszkék a boraikra, és nem óhajtanak kaliforniait inni, bármilyen jó szőlő is terem odaát. Ennek tehát semmi köze a vámtarifákhoz.