Szőlő-Bor

Hatodik alkalommal került megrendezésre a Borjog és Bormarketing Konferencia

Miniszterelnökség

Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára tartott előadást a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Borjog és Bormarketing Konferencia résztvevői számára 2018. március 1-jén, Budapesten.

Viski József előadásában elsőként a Vidékfejlesztési Program végrehajtásáról számolt be. Mint mondta, a rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretösszeg 88%-ára, összesen 1143 milliárd forintra vállalt kötelezettséget a Miniszterelnökség. Ez azt jelenti, hogy már több mint 169 ezer kérelem nyert támogatást.

A Miniszterelnökség ezen belül jelentős forrásokkal segíti a borászati termelőket is – húzta alá a helyettes államtitkár. A borászati termékfejlesztés és erőforrás-hatékonyság növelésére meghirdetett pályázat keretében például ez idáig összesen 532 kérelmet támogatott a tárca, több mint 33 milliárd forint értékben. A nyertes gazdálkodók ennek köszönhetően maximum 200 millió forint támogatással valósíthatják meg fejlesztési elképzeléseiket.

Viski József a borászati ágazat számára fontos, 2018 év elején megjelent felhívásokról is tájékoztatta a konferencia résztvevőit. Mint mondta, az energiahatékonyság növelését támogató felhívás 35 milliárd forintos keretösszegéből 5 milliárd forint szolgálja az élelmiszeripari- és borászati üzemek fejlesztéseit, míg a borszőlő ültetvények telepítését támogató, mintegy 4 milliárd forintos keret terhére a borpiaci szabályozás szerinti telepítési engedéllyel rendelkezők pályázhatnak. A termelők mindkét felhívás esetében már február közepe óta benyújthatják kérelmeiket.

Aktuális hír továbbá, hogy a Miniszterelnökség vizsgálja a pénzügyi lehetőségét egy újabb élelmiszeripari pályázat megnyitásának is, melynek segítségével további mintegy 30-35 milliárd forint segítené az élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat. A tárca ez idáig 106 milliárd forint támogatást már odaítélt az ágazat szereplői számára, ami 621 nyertes kérelmet jelent – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az előadás végén a helyettes államtitkár a vidékfejlesztési forrásból megvalósuló jégkár mérséklő rendszer kialakítására is felhívta a figyelmet. Az időjárási kockázat kezelésére nemrégiben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 1,8 milliárd forint vidékfejlesztési támogatást nyert el. Ennek köszönhetően várhatóan idén tavasszal megvalósul a már működő megoldásokat kiegészítő és az ezek hatékonyságát is növelő országos jégkár mérséklő rendszer kiépítése. Ezen beruházás működtetése várhatóan komoly mértékben hozzájárulhat a klímaváltozás okozta károk csökkentéséhez – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

2018. július 26. 13:02

Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni.

Egyre több magyar palackos bort exportál a Lidl

2019. április 4. 11:17

A vállalat 4,6 milliárd forint értékű export teljesítménye a 17 milliárd forintos teljes hazai palackos borexport mintegy 27 százalékát teszi ki.

Modern borok ősi génállományú szőlőfajtákból

2019. szeptember 22. 08:37

Franciaországban, a Jura megyében termő Savagnin blanc, vagy a Pinot noir genetikai szempontból rokonai azoknak, amelyekből már a Római Birodalom idején is bort készítettek.

Másodszorra rendezik meg a Bormedence Kárpát-medencei borünnepet

2018. október 21. 14:49

A csaknem ötven kiállítót felvonultató sétálókóstolón hasonló arányban képviseltetik magukat anyaországi és külhoni pincészetek, amelyeken keresztül a Kárpát-medence legtöbb borvidéke bemutatkozik.