Szőlő-Bor

Hazai és nemzetközi elismerést is szerzett a Dubicz Borászat

Agrofórum Online

A régió egyik legrangosabb borászati szakkiállításán, Lengyelországban a borászat 2008-as Fríz Hárslevelű bora nyert aranyérmet, míg a hazai újborok versenyében a Dubicz Kékfrankos Rosé bora ért el hasonló eredményt.

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok az elmúlt hetekben két komoly szakmai elismerést is szerzett. A régió egyik legrangosabb borászati szakkiállításán, Lengyelországban a borászat 2008-as Fríz Hárslevelű bora nyert aranyérmet, míg a hazai újborok versenyében a Dubicz Kékfrankos Rosé bora ért el hasonló eredményt.

A november 16. és 18. között, Krakkóban megrendezett Enoexpo nemzetközi borászati szakkiállításnak az idei évben Magyarország volt a díszvendége.  A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok is képviseltette magát a kiállításon, mely a régió egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye, és ahol a szokásoknak megfelelően a borokat egy nemzetközi zsűri is értékelte. A borászat egyik legkülönlegesebb prémium kategóriás bora, a 2008-as Fríz Hárslevelű ezen a megmérettetésen nem csupán az aranyérmet szerezte meg kategóriájában, de az abszolút első helyet is megkapta, vagyis a legkiemelkedőbb, legjobb minőségű bornak választották meg. A 2008-as Fríz Hárslevelű igazi borkülönlegesség, az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyen elismerésben részesült, díjazták többek között Londonban, Párizsban és Bordeaux-ban.

A krakkói kiállítást követően, november második felében a tizedik alkalommal megrendezett jubileumi Újborversenyen a Dubicz Kékfrankos Rosé bora aranyérmet szerzett, ezzel elnyerve a 2016-os év legjobb újbora címet is. A versenyre a XIII. Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál keretében került sor.

„Az, hogy hazai és nemzetközi szinten is elismerik borászatunkat, megerősít minket abban, hogy jó úton járunk, amikor különleges, illetve minőségi borok előállítására helyezzük a hangsúlyt. Bízom abban, hogy a már most is jelentős lengyelországi borexportunkra is pozitív hatással lehet ez az eredmény. Ugyanakkor az Enoexpo-n elért első helyezésünk azt gondolom, nem csak nekünk, de a teljes hazai borpiac számára is büszkeségre adhat okot” – mondta el véleményét Dunai Bernadett, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok képviseletében.

 

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

Dubicz Borászat és Szőlőbirtok 110 éves múlttal és 123 hektár saját szőlőültetvénnyel rendelkező, kiemelten fehérborokkal foglalkozó pincészet. A Mátrai borvidék nagyszerű adottságait és a legmodernebb technológiát ötvözve, kiváló ár-érték arányú friss, illatos, könnyed boraik mellett, magas beltartalmú reduktív fehérborokat, valamint hordóban erjesztett és érlelt testesebb borkülönlegességeket is kínálnak.

(Dubicz Borászat és Szőlőbirtok)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.

Lengyelország egy új szőlő- és bortermelő ország?

2018. november 28. 03:36

A szerző bemutatja Lengyelország szőlőtermesztésre alkalmas vidékeit a fajtahasználat főbb jellemzőit és megtudhatjuk azt is, hogy mit gondolnak a lengyel fogyasztók a magyar borokról.

A fenntartható szőlőtermesztést és borkészítést ösztönzik Tokajon

2018. június 27. 15:08

A Kingling közösségi bor jó ár-érték arányt képvisel a piacon, hozzájárul a borkultúra terjesztéséhez, a termék évjárat és fajtaösszetétel feltüntetése nélkül készül, igazodva a nemzetközi tendenciákhoz.

Földközeli és drónos távérzékelési mérések a szőlészetben

2019. május 25. 12:43

A földközeli és drónos távérzékelési mérések felhasználják a térinformatika, a távérzékelési technika, valamint az új információs technológiai eszközök alkalmazását egyaránt.