Szőlő-Bor

A hétvégén rendezik meg a 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált

MTI

Negyven pincészet borai, négy színpadon ötven előadó koncertjei, borkóstolók, pincelátogatások, valamint számos ifjúsági és egyéb program közül választhatnak szombaton és vasárnap a 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál látogatói.

A Budapest bornegyedeként számon tartott Budafok-Tétényben hagyományosan az első őszi hétvégén rendezik meg a helyi pincészeteket és vendégborászatokat egyaránt bemutató fesztivált – közölték ez MTI-vel a szervezők.

A rendezvényen negyven termelő kóstoltatja tételeit: fehéreket, rozékat és vöröseket, buborékkal vagy anélkül, budafoki borászatokból vagy a Kárpát-medence más borvidékeiről.

Dél-Buda legnagyobb fesztiválján négy színpadon ötven előadó fellépését is élvezheti a közönség: a Bor udvarban undergorund zenekarok, a Pezsgő téren a popzene és a könnyű jazz, a Fröccs teraszon a jazz és a blues, a Piactéren pedig több stílus előadói is képviseltetik magukat. A hétvégén Budafokon vendégeskedik például a Blahalouisiana, a The Biebers, a Random Trip, valamint a Trio Kolta, amely az ismert örmény származású harmonikást, David Yengibariant látja vendégül.

A szervezők a családokra is gondoltak, több helyszínen biztosítanak a gyerekek számára szórakozási lehetőséget. A Kő Boldizsár által megálmodott, augusztusban megnyílt Szent István mesetérre különböző gyerekprogramokkal, így például kézműveskedéssel és játszóházzal készülnek, és a színpadon is egymást váltják majd az ifjúsági produkciók: fellép többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, Habók János bűvész, valamint a Majorka Színház is.

Az előző évek hagyományainak megfelelően a Magdolna utca idén is Művész utcává alakul, ahol a Budafok-Tétényben élő és alkotó, országos és nemzetközi hírű képző- és iparművészek műveit tekinthetik meg az érdeklődők, akik maguk is bekapcsolódhatnak a különböző foglalkozásokba.

Mint a szervezők emlékeztetnek, Budafok tömegközlekedéssel fél óra alatt elérhető Budapest belvárosából, a hétvége alatt pedig több buszjárat sűrítve közlekedik, illetve Budafokon külön fesztiválbusz is jár majd a helyszínek között.

A Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválról tájékozódni ide kattintva oldalon vagy a rendezvény Facebook oldalán lehetséges.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

Idén már négynaposra bővül a Villányi Vörösborfesztivál

2018. szeptember 18. 13:52

A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják.

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

2018. július 26. 13:02

Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni.

Idén egy 2016-os kékfrankos lett Szekszárd legjobb vörösbora

2019. március 31. 08:33

A Schieber Pincészet Tabu elnevezésű kékfrankos-válogatása a Baranya-völgyi dűlőben fekvő ültetvényen termett öregtőkés szőlőből készült.