Szőlő-Bor

Idén is sok bor készülhet

MTI

Az elmúlt tíz évben nem készült annyi bor Európában, mint tavaly, a szakemberek az idén is jelentős mennyiségre számítanak - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, a piac stabilizálása, illetve a kínálati „nyomás” enyhítése érdekében a tárca zöldszüreti és borlepárlási támogatást ad a termelőknek.

A gazdálkodóknak a következő napokban döntést kell hozniuk, mert rövid a határidő: június 11-ig kell leadni az igényüket.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a zöldszüretre 8,5 millió euró forrás áll rendelkezésre, ami akár növelhető is.

Az Agrárminisztérium múlt pénteken azt közölte a támogatás a Magyar Államkincstár által végzett helyszíni ellenőrzésen lemért területnagyságon, továbbá az e területről származó, a hegybíró által igazolt termésmennyiségen alapul, összege hektáronként 300 ezer-1,1 millió forint lehet. A támogatási összeg meghatározásakor a kompenzációs felárra való jogosultságot figyelembe veszi a kincstár.

Az Agrárminisztérium felhívta a figyelmet, hogy a kérelemben megjelölt területeken 2019. június 24. és július 10. között kell elvégezni a zöldszüretet. A kérelmező köteles a zöldszüret elvégzését egy munkanapon belül bejelenteni a kincstár, valamint a területileg illetékes hegybíró részére. A zöldszüret elvégzésének 2019. július 11. utáni bejelentése a támogatás elvesztésével jár. A jóváhagyott támogatást a kincstár legkésőbb 2019. november 15-ig fizeti ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Magyar borok is nyertek a Decanter World Wine Awards borversenyen

2019. május 28. 16:02

A zsűri platinaéremmel jutalmazta a Holdvölgy 2012-es Culture 6 puttonyos Tokaji Aszúját, a Béres Szőlőbirtok 2012-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját és a szintén tokaji Juliet Victor 2016-os Édes Szamorodniját.

Aláírták a II. Kárpát-medencei Borszerződést

2018. január 22. 20:40

A mostani adtatok alapján a tavalyi magyarországi szüret jobban sikerült a vártnál, mivel 3,1 millió hektoliter bor került a pincékbe, szemben korábban várt 2,8-2,9 millió hektoliterrel.

Megfeleltek az Irsai Olivér borok a Nébih tesztjén

2020. május 25. 10:32

A Nébih szakemberei a kereskedelmi láncok kínálatából, tehát a széles körben elérhető termékek közül, 25 Irsai Olivér bort vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszten.

Rekordokat döntenek az olaszok!

2018. november 22. 11:01

Olaszország szőlőtermése 15 százalékos volumennövekedést mutat a tavalyi évhez képest.