Szőlő-Bor

Kedvez a fagy a szőlőnek, megfagynak a kártevők

Agrofórum Online

Ideálisnak mondható a mínusz 5-10 fokos hőmérséklet, mivel a kártevők, kórokozók áttelelő alakjai megfagynak.

Fagypont alatti hőmérséklet mellett is napos időt hozott a Vince-nap, így a hiedelmek szerint bőséges termés vár a borászokra. Januárban egyébként is jótékony hatása van a nagy hidegnek, tavasszal viszont súlyos károkat okozhatnak a mínuszok.

Bár eredetileg a Villányi borvidékhez közeli Drávaszögből terjedt el a Vince-nap hagyománya a szőlősgazdák körében, néhány éve Tokaj-Hegyalján is meghonosították az évkezdő programot. A világörökségi borvidék szőlőszenteléssel és az újbor megáldásával ünnepli Vince napját, idén egyúttal disznótorosra is várják a vendégeket. A helyi termelők újborát az áldás után meg is kóstolhatja a közönség, az előző évi termésből készült nedűnek ez tehát a premierje. Vince napja annak ellenére termésjósló hagyomány, hogy Szent Vince a francia és német vincellérek, a borkereskedők és a vigneroni szőlőhegyek védőszentje. A hagyomány szerint január 22-én a gazdák a „vincevesszőből” jósolták meg a szüret gazdagságát. A vesszőket vázába tették, és megvárták, hogy kihajtsanak. Ha sok rügy volt rajta, akkor bőséges termést jósoltak. Az időjárásnak is jelentősége volt, napos idő esetén szintén jó bortermést reméltek őszre. Innen ered: ha fénylik Vince, megtelik a pince. Illetve: ha csepeg, csurog, kevés lesz borod.

Ideális mínuszok

A januári fagyok viszont szerencsére nem okoznak nagyobb károkat. Molnár Gábor mátrai borász szerint ideálisnak mondható a mínusz 5-10 fokos hőmérséklet, mivel a kártevők, kórokozók áttelelő alakjai megfagynak, a szőlőnek viszont meg se kottyan ez a hideg. Úgy látja, egyelőre nem kell félteni a 2016-os bort, de tartósan mínusz 15 fok alatt már károsodás érheti a növényeket. A Molnár és Fiai Pincészet tulajdonosa szerint az sem tragédia, ha rövid időre feljebb kúszik a hőmérő higanyszála. Mint mondta, megfelelő metszéssel könnyedén lehet korrigálni a fagykárokat, sőt a szőlő mellékrügyről is jó termést hozhat. A tavaszi fagyok viszont súlyosabb károkat okozhatnak: ha lefagy a hajtás, és vele együtt a fürt is, sovány szüret várható. Ez történt 2011-ben a Mátrában: a fagyra kifejezetten érzékeny muskotály a szokásos hektáronkénti 100 helyett csak 15-20 mázsa termést hozott.

Spórolni lehet

– A jelenlegi időjárással a borászok pluszjövedelemre is szert tehetnek, ugyanis kevesebbet kell majd növényvédelemre költeni, akár a permetezésen is lehet spórolni – fogalmazott Molnár Gábor. Kifejtette, hogy a hidegebb időben csökken a lisztharmat és a gombás fertőzések kockázata, de még a szőlőmoly és egyéb rovar kártevők jelenléte is. De ehhez kell tavasszal elegendő eső is, ami után a kellemesen meleg, száraz idő megakadályozza a kártevőknek kedvező pára kialakulását. Az abasári borász szerint a jelenlegi idő jó borokat eredményezhet Tokaj-Hegyalján és Villányban is. A nagyobb területtel rendelkező pincék már januárban elkezdik a metszést, hogy tavaszra, rügyfakadásra minden dűlővel, sorral végezzenek. Eközben vizsgálják, milyen állapotban van a szőlő, hogy a valóban kiváló termésre alkalmas, legegészségesebb rügyeket hagyják meg a tőkén.

(MNO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Metszésmód a szőlő optimális nedvkeringésének fenntartásával

2019. január 29. 08:58

A szőlő tőkebetegségeivel szembeni védekezési eljárások egyik alappillére a helyes metszés. A WINETWORK projekt keretében összegyűltek a szőlő tőkebetegségeivel és a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek, illetve azok a jó gyakorlatok, melyek alkalmazásával az európai szőlő- és bortermelést nagyban fenyegető két betegség megfékezhető. Ezek közé tartozik a metszés is.

Fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése

2019. március 1. 12:03

Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is.

Szüret van! Balatoni szőlőből lesz Európa első újbora

2018. július 26. 07:09

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem minden-hol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők.

Mi rágja a szőlőhajtás csúcsát?

2020. május 27. 13:37

A szőlőm friss hajtásvégei úgy néznek ki, mintha megrágta volna valami, de nem sikerült még észrevennem a károsítót. Mi lehet ez, és hogyan védekezzek ellene?