Szőlő-Bor

Készül az új bortörvény

vg.hu

Idő- és költségmegtakarítást hozhat a borászoknak a szakmai egyeztetések után várhatóan őszre elkészülő bortörvény, amely az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását is magával hozza – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.

Az ePincekönyv-rendszer kifejlesztése és bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja – így indokolta meg lapunknak Nagy István agrárminiszter, hogy miért van szükség új jogszabályra, és miért nem elég csupán módosítani a bortörvény szövegén. Az érvényes jogszabály 2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásakor lépett hatályba, és azóta több nagyobb módosításon esett át, például az EU legutóbbi borreformjához kapcsolódóan 2009-ben. Később is számos rendelkezés módosult, és egy sor kisebb-nagyobb technikai módosításra is szükség volt. Több rendelkezés hatályát vesztette, és a törvény szövege összességében töredezetté vált.

Az új jogszabálynak figyelembe kell vennie az ePincekönyv bevezetésével járó változásokat, amelyek kiváltják a papíralapú adminisztrációt, megvalósításukra pedig már elindult egy uniós projekt.

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen.

Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatszolgáltatást teljesíteni – hangsúlyozta Nagy István. Mint mondta, életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Csökkennek a hazai borászatok adminisztratív terhei

2018. augusztus 4. 11:07

A július végén életbe lépett változásoknak köszönhetően többek közt egyszerűsödik a melléktermékek felhasználásáról és az ültetvények megújításához igényelhető támogatásról szóló szabályozás.

Hivatalos honlapot kapott a magyar bor

2019. december 20. 09:02

Az oldal a hiánypótló leírások és képek mellett közöl híreket, beszámol eseményekről, és útmutatásokkal is erősíti a borkultúrát.

Megjelent az Agrofórum Szőlő Extra

2019. május 1. 08:33

Megjelent a Szőlő Extra kiadványunk, amelyben szőlészet, növényvédelem, borászat és gépesítés, gépek témakörben kínálunk olvasnivalót.

A hétvégén rendezik meg a 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált

2018. augusztus 31. 06:31

A Budapest bornegyedeként számon tartott Budafok-Tétényben hagyományosan az első őszi hétvégén rendezik meg a helyi pincészeteket és vendégborászatokat egyaránt bemutató fesztivált.