Szőlő-Bor

Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken

MTI

A korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér szürete már a héten elkezdődik a Mátraalján, később, augusztus 20. körül kezdenek az Egri borvidéken.

Az ország második legnagyobb, 6400 hektárnyi területű borvidéke a mátrai. Kovács Zita, a hegyközségek tanácsának elnöke arról tájékoztatott, hogy a tavalyi természeti csapások, elsősorban a jégverés, idén elkerülték a Mátraalját. Ennek is köszönhetően a szőlő egészséges és szép. Fajtától függően 90 és 110 mázsa termés lehet egy-egy hektáron.
– Borvidékünkre jellemzőek az illatos szőlők, az Irsai Olivér és a muskotályos fajták, ezek korán érnek – mondta az elnök. Közölte: nem gondolja, hogy probléma lesz a szőlő minőségével és a borral idén.

Pál Sándor, az 5400 hektárt meghaladó területen gazdálkodó Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke is korábbi kezdést prognosztizált. Ennek oka, hogy kora tavasszal nagyon előreszaladt a természet, hamarabb fakadtak a szőlők a megszokotthoz képest. Az egri borvidéken nagyon korai fajták, mint a Csabagyöngye vagy az Irsai, nincsenek, illetve kevés fordul elő. Azoknak a fajtáknak, amelyek itt nagyobb tömegben teremnek és koraiaknak számítanak (a Zenit, a Zengő, a Zefír), a szürete valamikor augusztus huszadika környékén kezdődhet. A megszokott rend alapján inkább szeptember első napjaiban szokták szedni ezeket a szőlőket.
– A hegybírók termékbecslése a tavalyit 5-6 százalékkal meghaladó mennyiség. A 2017-es 85 mázsával szemben 92 mázsa hektáronkénti szőlő várható. Az időjárás ezt még befolyásolhatja – mondta Pál Sándor.

– A gombafertőzések nagy veszélyt már nem jelentenek. A csapadékos ősz és a botrytis (szürke rothadás) még befolyásolhatná a kilátásokat. Peronoszpóra, lisztharmat veszélyét a szakemberek nem látják. Egy esős ősszel fellépő rothadás károsíthatná a szőlőket, és a minőséget is rontaná – mondta az egri hegyközségek tanácsának elnöke.

A tájékoztatás szerint a mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható, az egyik fő fajtáért, a kékfrankosért például 115 forintot adtak tavaly.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

2,5 milliárd forintot kapnak a szőlőtermelők

2019. szeptember 9. 08:33

Csak a Kunsági borvidéken mintegy 1900 hektáron 931 termelő döntött a zöldszüret mellett, így 270-280 ezer mázsával csökkent a várható szőlőtermés a vidéken.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (17. rész)

2020. február 5. 11:02

A szőlőtermesztők számára kihívásokkal teli 2019 után, az idén is fel kell készülni arra, hogy az időjárás alakulásától függően bármelyik kórokozó vagy kártevő okozhat meglepetéseket, amire már most fel kell készülni lelkiekben és szakmai téren egyaránt.