Szőlő-Bor

Kiugró minőségű az idei szőlő

Magyar Idők

Különleges szezon volt az idei a hazai szőlőtermelők és borászatok szempontjából is. A korán jött nyár és a meleg idő jót tett a termésnek, minőségi és mennyiségi szempontból sincs ok a panaszra, a bőséges hozam ugyanakkor feladta a leckét a pincészeteknek. Sok esetben erőn felül kellett teljesíteni ahhoz, hogy minden beérkezett tételt időben feldolgozzanak - írja a Magyar Idők.

Idén minden eddiginél korábban kezdődött, az ország nagy részén lassan véget is ér a szüret. A termelők kiváló minőségű alapanyagot adtak át, a borászok pedig bizakodók.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a Magyar Időknek elmondta: vannak eltérések az egyes borvidékek között. A klímaváltozás idei hatásai miatt is több szempontból különleges lesz a 2018-as évjárat.

– Természetesen vannak eltérések az egyes borvidékek eredményei között. Van, ahol már a szőlő több mint 95 százalékát betakarították, a pincészetek a feldolgozással is végeztek, sőt az újborok közül néhány tétel a fogyasztók asztalára került.

Ugyanakkor elsősorban a kék szőlőfajták termesztői körzetében még javában tart a szüret, ahogy a tokaji borvidéken sem végeztek a munkálatokkal – emelte ki.

Utóbbi esetében elsősorban a száraz és az alapborok elkészítésére szánt szőlőket szedték le, a késői szüretelésű és a szamorodni bornak szánt szőlő is a tőkéken van még, a termelők többsége várja az aszúsodást.

A szakember szerint az idei minőségi szempontból kiemelkedő évjárat lehet, ezt támasztják alá az első jelentések is. Mennyiségi szempontból pedig a tavalyinál magasabb termés valószínűsíthető az előzetes adatok alapján.

A szezon különlegessége ugyanakkor nemcsak a szőlőtermelői, hanem a borászati oldalon is megmutatkozott.

A meleg hatására összetorlódtak a fajták, a pincészetekbe ezért rövid időn belül nagy mennyiségű szőlő érkezett be, amit mielőbb fel kellett dolgozni. – Szerencsére az elmúlt időszak vidékfejlesztési támogatásainak köszönhetően a borászatok megfelelő technológiai háttérrel rendelkeznek, így döntő többségük kiválóan helytállt, és a hirtelen bezúduló nagy mennyiségű tételt is alapvetően gond nélkül fel tudták dolgozni – emelte ki Brazsil Dávid.

Ugyanakkor hozzátette: voltak olyan pincészetek is, ahol két-három napra le kellett állniuk a felvásárlással, hogy a szükséges fejtéseket elvégezhessék annak érdekében, hogy a szerződött partnerek szőlőjét gond nélkül át tudják venni.

Az árakkal kapcsolatban elmondta: tapasztalataik szerint egyre nagyobb jelentősége van a termelők és a borászok közötti szerződéses kapcsolatnak. – A szőlősgazdák és a borászatok közé hidat kell építeni, ezt a HNT már korábban megfogalmazta.

A termelőknek, de a borászatoknak is nagyon fontos, hogy élő szerződéssel álljanak neki az évnek – jegyezte meg. Azok a termelők, akik jó kondíciójú ültetvénnyel rendelkeznek és szerződéses viszonyban állnak valamelyik pincészettel, az egy hektárra vetített jövedelem szempontjából az előző évhez hasonló vagy azt meghaladó eredményekkel zárhatják az évet.

A borászatok ugyanis – a nagyobb hozam ellenére – akár erőn felül is átvették a szőlőt a szerződéses partnereiktől.

Természetesen ez a szezon sem volt teljesen zökkenőmentes. Főleg azon gazdálkodóknak, akik nem rendelkeztek ilyen kapcsolatokkal, gondjuk adódhatott az értékesítéssel. Emellett volt egy-két fajta, amelyet a szűkülő kereslet miatt nehezebb volt eladni.

Tipikus példa erre a leányka esete. – Egyik évről a másikra megszűnt az a piac, ahová eddig eladták a leánykából készült bort, így az egyetlen hazai borászat, amely döntően és nagy mennyiségben feldolgozta ezt a fajtát, nem tudta átvenni a szőlőt a termelőktől. Ez jelentős piaci zavarokat okozott – fogalmazott a főtitkár.

Ezt a problémát ugyanakkor csak hosszú távon lehet megoldani. A HNT szakmai álláspontja szerint – amelyet az ágazati stratégiában megfogalmaztak – a cél az átgondolt telepítéspolitika, amelynek legfontosabb eleme a piac.

A termelőknek már a telepítés előtt konzultálniuk kell a borászatokkal, hogy milyen típusú, fajtájú és minőségű szőlőre van szükség. Vagyis olyan fajtákat kell termelni, amelyekre a piacon is kereslet van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Zöldinfrastruktúra és tájtörténet – a múlt „zöld” lenyomatai történeti térképeken

2019. augusztus 10. 04:36

A történeti térképek elemzése érdekes feladat, nincs két hasonló területegység. Mindig kiderülnek apró részletek, melyek az adott település, térség, illetve a táj változásának értelmezését megkönnyítik vagy éppen tarkítják.

Késik Európa, ezzel együtt hazánk első szürete

2019. augusztus 12. 12:33

Elsőként Európában a Varga Pincészet ma megkezdte a Csabagyöngye szőlő szüretelését. Immár sok éves hagyomány, hogy minden évben a Balatonboglári borvidéken található Ordacsehiben kezdődik a szüret Magyarországon, így az is hagyomány, hogy a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (17. rész)

2020. február 5. 11:02

A szőlőtermesztők számára kihívásokkal teli 2019 után, az idén is fel kell készülni arra, hogy az időjárás alakulásától függően bármelyik kórokozó vagy kártevő okozhat meglepetéseket, amire már most fel kell készülni lelkiekben és szakmai téren egyaránt.

Áldás vagy átok - A szőlő szürkerothadása

2018. október 7. 16:57

A szőlő szürkerothadásáért felelős kórokozó kozmopolita, polifág faj. Gazdasági jelentősége igen nagy; bár a szőlő minden zöld részét fertőzheti, elsősorban az éredő fürtök károsításával okoz jelentős kárt. A Botrytis cinerea által okozott tüneteket és a gomba elleni védekezési lehetőségeket foglalja össze a Szerző.