Szőlő-Bor

Különleges nőnapi borkóstoló, ahol a nőké a terep

MTI

Kizárólag női borászok részvételével rendezik meg a Cherchez la femme elnevezésű sétáló kóstolót a nemzetközi nőnapon, csütörtökön a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben, ahol huszonnyolc pincészet mintegy nyolcvan borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szabó Edit borszakíró 2017 végén jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el saját történetét és családi receptjeit.

Mint a szerző az MTI-nek elmondta, számos borkóstolón vett már részt, az egészen kicsiktől a nagyszabású sétáló rendezvényekig, és mindig azt tapasztalta, hogy „főként a férfiaké a terep”. A kötet megjelenése után ezért elhatározta, hogy megszervezi az első olyan kóstolót Magyarországon, amelyen kizárólag női borászok mutatják be boraikat.

A programba a könyvben nem szereplő borásznők közül is bekapcsolódnak néhányan, így Tokajtól Sopronig, Etyektől Villányig tucatnyi magyar borvidék képviselteti magát. Lesznek olyan borásznők, akik a családi hagyományokat viszik tovább – mások mellett Árvay Angelika, Gere Andrea vagy Laposa Zsófi -, mások maguk alapítottak pincét, mint például Csetvei Krisztina vagy Ujvári Vivien, de olyanok is akadnak, akik birtokigazgatóként vezetnek borászatokat (Debreczeni Mónika például a Vylyant, Matolcsy Sára az Etyeki Kúriát).

A borásznők többsége olyan borokkal érkezik, amelyekkel a kóstolón találkozhat először a közönség, a Bortársaság asztalánál pedig olyan buborékos italok tűnnek fel, amelyeket külföldön készítettek női kezek. A borok mellett lehet kóstolni pálinkákat is, Stéphan Rémon konyhafőnök és csapata pedig a sajtokról, érlelt sonkákról és egyéb francia finomságokról gondoskodik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Egyre több kínai fektet be a bolgár mezőgazdaságba

2019. március 28. 13:33

Növekszik a kínai befektetők érdeklődése a bolgár mezőgazdaság iránt. A kínai vállalkozók többnyire a gabona, a kukorica és a szőlő termesztésére összpontosítanak Bulgáriában.

Díjazták a magyar borvilág legjobbjait

2018. április 6. 12:19

Az idén nyolc kategóriában jutalmazták a magyar borvilág kiválóságait a VinCE Awards-díjjal, amelyet a Várkert Bazárban adtak át a 9. VinCE Budapest Wine Show nyitónapján.

Országos bor roadshow indult

2019. május 21. 10:02

Kialakították a magyar bor egységes arculatát, üzeneti rendszerét, amelynek mentén folyamatosan építik a magyar bor stílusát alakító márkaelemeket.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.