Az indokolatlanul nagy mennyiségben keletkező csomagolási hulladékok világszerte nagy fejtörést okoznak a szakembereknek, és nincs ez másként az egyszer használatos borospalackok tekintetében sem. Bogóné Tóth Zsuzsánna, a Szent István Egyetem (SZIE) kutatója most részletes képet vázolt fel arról, hogy miként lehetne csökkenteni a borospalackok használatából fakadó környezeti hatásokat.
A fogyasztók számára a borospalackok attraktív megjelenése közel olyan jelentőségű, mint a bor minősége. A felmérések szerint az üzletek polcait böngészve leginkább a címke alapján választjuk ki a megvásárolni kívánt terméket, döntésünket azonban jelentősen befolyásolja a borospalack színe és formája, valamint a dugó és a kapszula külleme is. Hiába léteznek már műanyagpalackos, aludobozos, bag-in-box kiszerelésű vagy többrétegű italos kartonokban árusított borok, ezekkel az alternatív csomagolóanyagokkal kapcsolatban még mindig sok az előítélet, így a kiszerelt termékek 95 százaléka a mai napig a fogyasztók által kedveltebb üvegpalackokba kerül.
A borok népszerű üvegcsomagolása azonban az anyag összes jó tulajdonsága ellenére az újrahasznosítás problémájával küzd.
„Az első nehézségekkel már a gyűjtéskor szembesülünk, hiszen az üveg könnyen törik, amikor a konténerbe, majd a szállítóeszközbe kerül. Ha a gyűjtés nem szelektív, a törött üveg összekeveredik más újrahasznosítható anyagokkal is, az utólagos elkülönítés pedig nem könnyű feladat. További nehézséget okoz, hogy a színes és áttetsző üvegek sokszor egy helyre kerülnek, a kétfajta üvegcserép azonban nem keverhető egymással az újrahasznosítás során”
– mutat rá a probléma gyökerére Bogóné Tóth Zsuzsánna, a SZIE Élelmiszertudományi Kar kutatója, aki hazánkban elsőként vizsgálta, hogy a borospalackok teljes életciklusuk során milyen terhet rónak a környezetre.
„Az is igaz, hogy az üveg inert, közömbös anyag, lebomlási ideje azonban 1 millió évre tehető, lerakása pedig jelentős földterületeket foglal. Mivel az Eurostat adatai alapján 2016-ban a csomagolásból származó hulladékok 19 százalékát az üveghulladékok tették ki Európában, ezek gyűjtését és újrahasznosítását nem lehet figyelmen kívül hagyni”
– hangsúlyozza a kutató, aki átfogó vizsgálatai során egy évi 10 millió palackot termelő magyar borászat adataira alapozva végezte el egyedülálló, a mai mérnöki gondolkodás főáramába illeszkedő számításait.
Az általa alkalmazott életciklus-értékelés egy olyan korszerű módszer, amely jelen esetben a borospalackok teljes életútja során számszerűsíti azok környezetre gyakorolt hatásait.
„A ’bölcsőtől a sírig’ elemzés alapján megmutathatjuk, hogy egy termék milyen hatást gyakorol a környezetére a keletkezésétől a hulladékká válásáig, funkciójában történő újrahasználatáig, vagy anyagában történő újrahasznosításáig. A ’bölcsőtől a bölcsőig’ elmélet már egy előbbre mutató, környezettudatos megközelítés, mivel az újrahasznosítás környezeti hatásával is számolva a sír lehet egy új termék bölcsője, melynek környezetre gyakorolt hatásai is kedvezőbbek, fajlagosan csekélyebbek lesznek”
– érzékelteti a kutató, akinek modellszámításai egyértelműen bizonyítják, hogy a borospalackok többszöri utántöltése és a visszagyűjtési arány növelése egyaránt csökkenti a környezetterhelés mértékét.
Az eredmények szerint az üvegek típusa, cullet-tartalma (azaz reciklált, újrahasznosított üvegtartalma), töltési száma és visszagyűjtési aránya, valamint a gyártás régiója és a gyártási technológia korszerűsége egyaránt befolyásolja a várható környezetterhelés mértékét. Kiderült, hogy a nagyobb hányadban újrahasznosított üvegből készült borospalackok jóval kisebb környezetterhelést okoznak, a terhelést pedig már az is jelentősen csökkenti, ha a visszagyűjtési arányt csupán 10 százalékkal növeljük.
Ily módon az egyutas, azaz egyszer használt borospalackokhoz képest egyes hatáskategóriákban akár 80 százalékkal is csökkenthető a környezetterhelés. Szintén kedvezően befolyásolja a környezetterhelés mértékét, ha az újrahasználat során növeljük az újratöltések számát. Ezek a megállapítások ráadásul teljes mértékben egybevágnak az Európai Unió hulladékgazdálkodási politikájával, melynek elsődleges célja a keletkező hulladék mennyiségének csökkentése.
Bogóné Tóth Zsuzsánna kutatásait Dr. Lakner Zoltán, a SZIE Élelmiszertudományi Kar egyetemi tanára segítette.
