Szőlő-Bor

Már a negyedik évjárata debütál a BalatonBornak

MTI

A másik két magyarországi borvidéki márkával, a Villányi REDy-vel és a pannonhalmi PH-Értékkel közösen mutatták be a BalatonBor 2018-as évjáratát kedden Budapesten.

Immár a negyedik évjárata debütál a Balaton Borrégió termelőinek összefogásával létrejött BalatonBornak – emlékeztetett a keddi évjáratbemutatón a Balatoni Kör BalatonBor szekciójának elnöke.

Dobosi Győző az MTI-nek elmondta: 19 észak- és dél-balatoni pincészet részvételével készült el a BalatonBor harmadik évjárata, amelyből mintegy 60 ezer palack kerül majd a piacra. Dobosi Győző elmondta, hogy kedden tartották a szűkebb balatoni termőhelyek karakterét bemutató HegyBorok bírálatát, ebben a kategóriában 14 pincészet tételei kerülnek a piacra idén.

Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója az MTI-nek felidézte, hogy a BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként. A koncepció lényege, hogy az előírt feltételeknek megfelelő és a vakkóstoló próbáját kiálló balatoni pincészetek olaszrizlingjei egységes dizájnnal ellátott palackokban, közös brand alatt, de a pincészet saját nevét feltüntetve jelennek meg a piacon – tette hozzá.

Kardos Gábor kiemelte, hogy kedden először mutatkozott be közösen Magyarország három régiós bormárkája.

Illés Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Pince marketing vezetője hangsúlyozta: a Pannonhalmi Borvidék nem csupán a múltjára szeretne építeni, hanem a jövőbe tekint, ehhez járul hozzá az egyelőre hat pincét tömörítő PH-Érték Egyesület is. Az egyesület a BalatonBor példáját követve hozta létre a most debütáló PH-Érték bormárkát, amely azonban a BalatonBortól eltérően a Pannonhalmi Borvidék emblematikus fajtáján, a rajnai rizlingen alapuló házasítás – tette hozzá.

Szakál Zoltán, a Csányi Pincészet főborásza közölte, hogy „Villány másik arcát” szeretnék megmutatni a villányi REDy márkával, amely egy portugieserre épülő, gyümölcsös, vörös házasítás.
A 2018-as évjáratból már 19 termelő borát választotta ki a bíráló bizottság – mondta el Szakál Zoltán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Már lehet nevezni a 2018-as országkóstolóra

2018. március 26. 11:50

A Nemzeti Borkiválóság Program a Földművelésügyi Minisztérium országos bormustrája, amely hazánk borvidékeit, szőlőfajtáit és borászatait mutatja be.

IVIFHO – 2018 Stuttgartban, az innováció fellegvárában

2018. október 2. 07:22

November első dekádjában (4-6.között) a szőlészet és borászat, a gyümölcsfeldolgozás, a gyümölcslevek és szeszes italok nemzetközi technológiai szakvására nyitja meg a kapuit Stuttgartban, az innováció európai fellegvárában.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Fantasztikus magyar sikerek az év utolsó nagy nemzetközi borversenyén

2019. szeptember 6. 14:45

A legtöbb aranyat a magyar pincészetek közül ezúttal is a Varga szerezte, de mellettük több hazai pincészet is kiemelkedően szerepelt.