Szőlő-Bor

Már lehet nevezni a 40. Országos Borversenyre

MTI

Szerdától május 10-ig várja a magyar borászok nevezését a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a 40. Országos Borversenyre. A jubileumi seregszemlét május 21-én és 22-én Kecskeméten tartják.

A megmérettetés egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, amelyen a magyar borok legjava mutatkozik be – mondta el Brazsil Dávid, a HNT főtitkára az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón, szerdán.

Kiemelte: a díjazott borászokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a tanács, így a győzelem egy szakmai mentorálási program kezdetét is jelenti. Ennek köszönhetően vett részt például számos pincészet tavaly és idén is a prágai Wine Show-n, valamint a HNT saját szervezésű varsói, magyar borokat bemutató programján.

„A nevezett mintaszámok is jól mutatják, hogy az Országos Borverseny egy megújulási szakaszon ment keresztül 2013 óta, hiszen akkor 319 tétel nevezésével rendeztük meg a versenyt. Ez 2017-re 628 tételre emelkedett, 2018-ban pedig 770 tételt nevezett 22 borvidékről 223 termelő, köztük 365 fehérbort, 221 vörösbort, 86 rosé bort, 22 pezsgőt és 23 gyöngyöző bort” – sorolta a főtitkár. Hozzátette: a bioborok a tavalyi versenyhez hasonlóan idén is külön kategóriában mérettetnek meg, hiszen az ágazati stratégiában fontos célkitűzés volt az ökológiai lábnyom mérséklése a szőlőbor ágazatban.

A borokat bíráló zsűriben nemzetközileg elismert magyar és külföldi szakemberek, szakújságírók, sommelier-k vesznek részt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Másodszorra rendezik meg a Bormedence Kárpát-medencei borünnepet

2018. október 21. 14:49

A csaknem ötven kiállítót felvonultató sétálókóstolón hasonló arányban képviseltetik magukat anyaországi és külhoni pincészetek, amelyeken keresztül a Kárpát-medence legtöbb borvidéke bemutatkozik.

Borászati gyöngyszemek a Mediterráneum keleti medencéjéből

2019. március 19. 03:38

Izgalmas virtuális utazás élményét kínálja Dr. Séllyei Gábor, aki írásában történelmi és borászati szempontból páratlan vidékek – Ciprus, Libanon, Izrael – kínálta borkülönlegességeket mutat be.

Változtak a borok eredetmegjelölését szabályozó uniós rendeletek

2019. február 6. 08:33

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az Európai Bizottság átdolgozta a borok eredetmegjelölésére, földrajzi jelzéseire és a hagyományos kifejezések elismerésére, a termékleírások benyújtására és módosítására, valamint a borok jelölésére és címkézésére vonatkozó szabályokat.

Borkomplexum épülhet Budafokon

2018. február 18. 11:57

A létrejövő komplexumban a Kárpát-medence húsz-harminc borvidéke, annak mintegy négyszáz borászata mutatkozhat be.