Szőlő-Bor

Megnyitott a 10. VinCE Budapest Wine Show

MTI/AM Sajtóiroda

Megnyílt a 10. VinCE Budapest Wine Show, amely lehetőséget teremt a magyar borpiac, a bortermelés és a borágazati szereplők megismerésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a rendezvény megnyitóján, a budapesti Várkert Bazárban.

Az államtitkár szerint a rendezvény megjeleníti mindazt, ami szerethető a magyar borban és megmutatja, hogy hova jutott az elmúlt évtizedekben. Hozzátette, hogy a jövőben is dinamikus fejlődést mutat a magyar borágazat, amihez a támogatások is hozzájárulnak. A 2014-2020 közötti időszakban több mint 35 milliárd forintot tettek ki a már megítélt borászati beruházást és fejlesztést segítő támogatások – ismertette.

Vancsik Ivett, a VinCE szakmai koordinátora elmondta, hogy a csütörtöktől szombatig tartó rendezvény sétálókóstoló és szakmai fórum is egyben. A VinCE Budapest Wine Show-nak 2010-es indulása óta mintegy 43 ezer látogatója volt, az idén 5-6 ezer érdeklődőt várnak. A kiállításon az elmúlt 9 évben több mint 250 ezer palack bort és párlatot mutatott be közel 1500 kiállító, a rendezvénynek idén 160 kiállítója van – tette hozzá.

A rendezvényen átadták a 20. VinAgora Nemzetközi Borverseny díjait. Antal Gábor, a borverseny egyik szervezője elmondta, hogy a versenyre 17 országból 643 nevezés érkezett, ebből 514 magyar, 129 külföldi tétel volt. Végül 5 nagyarany-, 83 arany-, 111 ezüstérem és 26 különdíj született.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Rendben vannak a VinAgora érmes borai

2019. szeptember 24. 08:16

Az ellenőrzött minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezésnél megjelölt, illetve forgalomba kerülő borokkal, így visszaélés nem történt.

Egyre versenyképesebbek a japán borok

2018. november 20. 04:36

A japán bor külföldi értékesítésének esélyei egyre nőnek. Amíg 2016-ban 164 millió jen értékű bort exportált a szigetország, tavaly már 493 millió jenre ugrott a bevétel.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Fontos a magyar borágazat

2019. május 21. 14:33

Az elmúlt évek mind támogatáspolitikai, mind szakmapolitikai intézkedései hozzájárulnak ahhoz, hogy az ágazat lépésről lépésre egyre stabilabban és sikeresebben működjön, és egyre jobb eredményeket érjen el.