Szőlő-Bor

Mennyiségben és minőségben is jó borévjáratra számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

Agrofórum Online

Az előzetes becslések alapján a szólótermelők hektáronként átlagosan 7,0-7,3 tonna terméssel számoltak.

Mennyiségben és minőségben  is jó évjáratú lesz az idei szőlőből készülő magyar bor – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmai igazgatója hétfőn reggel az M1 aktuális csatornán.

Sümegi Zsombor közölte: az előzetes becslések alapján a szólótermelők hektáronként átlagosan 7,0-7,3 tonna terméssel számoltak, most úgy tűnik ennél 10-15 százalékkal magasabb, 8,5 tonna lesz. A Balaton környékén a legjobb átlagtermés – ami a modern és hatékony technológia alkalmazásának köszönhető – hektáronként eléri 15 tonnát – tette hozzá.

A korai fajtáknak – mint például a cserszegi fűszeres – a nyári hőség ugyan nem tett jót, de ennek ellenére az idei évjárat minősége jó lesz, mivel a cukorfokok magasak.

Jelezte, hogy a magyar borok mintegy 90 százalékát belföldön értékesítik. Ezért olyan borokat kell készíteni belföldre is, amelyeket keres a piac, emellett jelentős marketing aktivitásra is szükség van, hogy a belföldi fogyasztók – a külföldiek is – magyar bort vegyenek.

A külföldi piacok közül Sümegi Zsombor kiemelte: a német, a cseh, a szlovák és az angol és a fejlődő kínai piacot. Fontos, hogy a nagy nemzetközi borkiállításokon például Düsseldorfban, Londonban, vagy Sanghajban is legyenek jelen a magyar borok – mondta.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége a Hajós-Bajai borvidéken

2019. november 4. 14:08

Első ízben jelent meg Magyarország Dunától keletre eső területén, konkrétan a Hajós-Bajai borvidéken a szőlő súlyos, aranyszínű sárgaság betegségét okozó FD fitoplazma.

Fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése

2019. március 1. 12:03

Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is.

Egy különleges évjáratot követ egy másik… - Milyen volt a szőlő növényvédelme 2019-ben eddig?

2019. augusztus 12. 04:36

A növényvédelmi szezon a „célegyenesbe” fordult. A szürkepenész elleni védekezések már fürtzáródás előtt elkezdődtek, de az időjárás előrejelzés alapján fontos a megfelelő fürthigiénia fenntartása és a megfelelő zöldmunka elvégzése.