Szőlő-Bor

Mintegy 15 százalékkal több szőlő termett az idén

Agrofórum Online

Összesen mintegy 3 millió hektoliter új bort készítenek a borászok.

Mintegy 15 százalékkal több szőlő termett az idén, mint tavaly, amiből összesen mintegy 3 millió hektoliter új bort készítenek a borászok – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) alelnöke az MTI-nek összegezve az ágazat idei teljesítményét.

Frittmann János közölte: ebben az évben az előzetes becslés szerint mintegy 58 ezer hektárról takarították be a szőlősgazdák a termést, amely meghaladja a 413 ezer tonnát. Ebből – 70 százalékos lényerési aránnyal számolva – mintegy 2,90 millió hektoliter új bor készülhet.

Az alelnök hozzátette: ezek az adatok még nem véglegesek, mivel a szüreti jelentések leadási határideje december 15-e.

A múlt évben mintegy 347 ezer tonna szőlőből 2,555 millió hektoliter bor készült, a betakarított szőlő mennyiségét 57 ezer hektárról szedték le. Az idén november 20-ig 40 ezer hektáron végeztek a szürettel, és 320 ezer tonna szőlőt takarítottak be. Ebből a mennyiségből 2,240 millió hektoliter bort készítettek.

Frittmann János kiemelte: az idén jelentős mértékben csökkent a Magyarországra importált borok mennyisége a múlt évhez viszonyítva. A HNT adatai szerint novemberig 213 648 hektoliter bor behozatalát rögzítették országosan – ennek egy része később exportra került -, míg a múlt évben 357 ezer hektoliter import bor érkezett Magyarországra. Az alelnök úgy vélekedett: a HNT által bevezetett ellenőrzési díj sikeresen töltötte be szerepét, és ezért a földrajzi árujelző nélküli (fn) borok importja radikálisan csökkent, a kínálat a minőségi borok irányába mozdult el.A magyar borok külföldi kivitele a becslések szerint meghaladja majd a tavalyit. A múlt évben mintegy 580 ezer hektoliter magyar bort exportáltak. Mindez – mondta Frittmann János – azt bizonyítja, hogy a magyar borok egyre ismertebbek és népszerűbbek a külföldiek körében. Megjegyezte: jelenleg még pontos adatok nem állnak rendelkezésre az idei export mennyiségéről, de egyértelmű, hogy az exportárak jóval magasabbak, mint az importárak, azaz a magas minőségű termékeket viszik külföldre, amelyek a magyar bor hírnevét öregbítik.

Az alelnök beszélt arról is, hogy a HNT aktívan kapcsolódott be 2015-ben a magyar borok külföldi népszerűsítésébe. A magyar borok még szélesebb körű nemzetközi megismertetése érdekében például kóstolózónát működtetett a düsseldorfi ProWine-on, a londoni Wine Fairen, az OMÉK-on (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár), a krakkói Enoexpón és a sanghaji ProWine-on is. Ezekben a kóstolózónákban a HNT által szervezett Magyar Bormustra díjnyertes borait és a Borkiválóságok borait kínálták az érdeklődőknek kóstolásra.

Mindehhez hozzáfűzte: a marketingen túl a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa mint szakmaközi szervezet a borászok és a szőlőtermelők munkáját hivatott segíteni tevékenységével. Ezért az adminisztráció csökkentése érdekében elkezdődött egy olyan informatikai rendszer kialakítása, amely lehetővé teszi a HNT tagjainak az online ügyintézést a jövőben. Emellett a HNT és annak szakmaközi bizottsága jelentős szerepet vállalt az új jövedéki törvény szakmai követelményeinek kidolgozásában és az ekáer-rendelet (elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer) borászok számára kedvező módosításában is.

A HNT a szüret közeledtével tárgyalásokat kezdeményezett a termelők és a felvásárlók között, és egy olyan centrumárat dolgozott ki, amely mindkét fél számára előnyöket biztosított. Jövőre ezt a megkezdett folyamatot a szakmaközi szervezet által ajánlott felvásárlási sMzerződéssel is erősíteni kívánják.

A HNT a tagság megítélése szerint hatékonyan reagált az olasz borbotrányra, mivel a szaktárcával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) együttműködve azonnal zároltatta a gyanús tételeket, és felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal – mondta Frittmann János.

Alkalmazkodva a megváltozott elvárásokhoz, a HNT elnöksége is átalakult az év második felében. Bodnár Péter főtitkár augusztusban távozott, míg Tornai Tamás elnök novemberben hagyta el a szervezetet. Az elnökség és az elnök titkos bizalmi szavazást kért magával szemben, az elnökség 9 tagja 72 százalék feletti, míg az elnök 17 százaléknyi szavazatot kapott, így lemondott pozíciójáról. December elején elnöknek választották Légli Ottót. Új főtitkára is lesz a szervezetnek Brazsil Dávid személyében, várhatóan a jövő év januárjától.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Ökogazdálkodás: hódítás előtt a tájfajta gabonák?

2019. március 7. 09:18

2021 januárjától lép hatályba az új ökogazdálkodási rendelet, amelyet az Európai Unió már elfogadott. Ennek egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi, hogy az ökogazdálkodást folytató termelők heterogén szaporítóanyagokat állítsanak elő, és ezeket kereskedelmi forgalomba hozzák.

Ez a jövő: napszámosok helyett szőlőkombájn

2018. december 8. 13:33

Sokan félnek a szüretelőkombájn használatától, de a tapasztalatok nem igazolják a gazdák aggodalmait. Nem kellenek napszámosok, nem baj, ha sár van, a szüretelőgép hatékonyan végzi el a feladatát.

Spanyol szőlőt ehetnek a kínaiak

2019. január 21. 11:33

Az ázsiai országban egyre népszerűbb ajándék a gyümölcs, és a fogyasztók a szőlő esetében a nagy bogyókból álló hatalmas fürtöket, a szép színeket és a magas cukorfokot részesítenek előnyben.

Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken

2018. augusztus 1. 13:54

A mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható.