Szőlő-Bor

Othello, Noah: továbbra se készülhessen bor ezekből a szőlőkből!

AM

Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén az uniós agrárminiszterek megtárgyalták a Közös Agrárpolitika borágazatra vonatkozó javaslatait is. Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból. Az ülésen összesen 12 tagállam támogatta a tilalom fenntartását szorgalmazó magyar nyilatkozatot. Jól jelzi a magyar kezdeményezés sikerét, hogy az azt támogató tizenkét tagállam az EU borszőlőtermesztésének több mint 90%-át adja.

Nagy István a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy ezeket a borelőállítás szempontjából idejét múlt fajtákat alapos indokkal tiltották ki, amelyek nem változtak. Az  ezek között szereplő Othello vagy Noah fajták alkalmasak lehetnek csemegeszőlőnek, azonban a bortermelésbe történő bevonásuk veszélyeztetheti az európai, és köztük a magyar borok hosszas erőfeszítések árán elért jó hírnevét és hagyományosan magas minőségét – tette hozzá a miniszter.

Nagy István elmondta, vitán felüli, hogy a KAP-nak, és ezen belül a borágazatnak is hozzá kell járulnia a környezet- és klímavédelmi célok megvalósulásához, de erre a korábban okkal betiltott fajták újra engedélyezése nem lehet a megoldás. A javaslat jóval nagyobb kárt okozna az EU-s boroknak minőségi és versenyképességi szempontból, mint amennyit javítana az ágazat fenntarthatóságán. Megfelelő egyensúlyt kell találni, ami jelen esetben a hatályos szabályok megtartása emelte ki az agrárminiszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

A direkttermők és az interspecifikus hibridek

2018. november 28. 05:36

Az összeállítás a szőlő rezisztencianemesítés történelmi hátterével kezdődik, majd e betegség-ellenálló fajtákkal szemben kialakult ellenvélemények okait tárja fel. A szerző kitér az EU borjogi szabályozására, végül felhívja a figyelmet a szüret és feldolgozás során felmerülő technológiai megfontolásokra.

Kína és India meghatározó a csemegeszőlő világpiacán

2020. január 1. 12:47

Az USDA Gain jelentése szerint a csemegeszőlő globális termelése a 2019/2020-as szezonban várhatóan 4 százalékkal 23,4 millió tonnára növekszik, és az ázsiai többlet ellensúlyozza az európai visszaesést.

Metszésmód a szőlő optimális nedvkeringésének fenntartásával

2019. január 29. 08:58

A szőlő tőkebetegségeivel szembeni védekezési eljárások egyik alappillére a helyes metszés. A WINETWORK projekt keretében összegyűltek a szőlő tőkebetegségeivel és a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek, illetve azok a jó gyakorlatok, melyek alkalmazásával az európai szőlő- és bortermelést nagyban fenyegető két betegség megfékezhető. Ezek közé tartozik a metszés is.

Tudjunk meg többet a rozéról!

2020. június 10. 16:19

Abban talán mindenki egyetért, hogy a forró nyári esték elviselhetőbbek egy jól behűtött friss, gyümölcsös jellegű, élénk savakkal rendelkező rozébor társaságában. Bár rengetegen kedvelik, hogy miként készül, arról kevés információval rendelkezünk.