Szőlő-Bor

Rendben vannak a VinAgora érmes borai

MTI

Mindent rendben talált a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes borainak vizsgálatakor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a borversenyt szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a nemzetközi borversenyen, a Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve – ahogy tavaly is – a szervezők véletlenszerűen választották ki a VinAgora több mint 100 díjazott magyar bora közül minden ötödiket.

A hivatal azt vizsgálta, hogy a borversenyre nevezett minták megegyeznek-e a piaci forgalomban lévő, kereskedelmi engedéllyel rendelkező tételekkel, hogy a termelők nem próbálnak-e „speciális versenymintákkal” jogosulatlan előnyt szerezni piacon lévő boraiknak. A hivatal megállapította, hogy az ellenőrzött minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezésnél megjelölt, illetve forgalomba kerülő borokkal, így visszaélés nem történt.

A Nébih és a VinAgora vezetősége megerősítette, hogy a jövőben is folytatják a véletlenszerű ellenőrzéseket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Fontos a felelős állattartás

2019. április 20. 10:03

Nem szabad élő állatokat ajándékozni, csak olyan helyre, ahol alapos megfontolás után vágnak bele a gondozásukba.

Változott a vetőmag előállításról és forgalmazásról szóló jogszabály

2019. június 6. 10:47

A változások érintik az igazgatási szolgáltatási díjak mértékét, valamint az azok fizetésére vonatkozó előírásokat is.

Közel 13 tonna húskészítményt vont ki a forgalomból a Nébih

2020. szeptember 22. 08:33

A hatóság a szóban forgó termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta.

Kiadvány készült az idei kukorica posztregisztrációs kísérletről

2019. december 27. 13:27

2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei.