Szőlő-Bor

Sok izgalmas programmal várja a látogatókat az idei Szekszárdi Szüreti Napok

MTI

Hatvanöt program - köztük népzenei, könnyűzenei koncertek, kiállítások, több száz fellépő és csaknem negyven borászat, pálinkaház - várja a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet szeptember 13. és 16. között rendeznek a tolnai megyeszékhelyen.

A szervező Szekszárdi Közművelődési Kft. az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint a borudvarban harminchat pincészet és két pálinkaház vonultatja fel termékeit, az ételek utcájában öt szekszárdi étterem, rajtuk kívül más helyszínen további tíz vásári konyha lesz jelen. A kézműves vásár keretében több mint százötven vásáros kínál majd a fesztivál résztvevőinek élelmiszert, italokat, füstölt árut, gyümölcsbort, kávét, kézműves csokoládékat, édességeket, lekvárokat, szörpöket, mézeket, sajtokat, gyümölcsöket, illetve chilit.

A közönség zenei szórakoztatásáról pénteken a Péterfy Bori & Love Band, szombaton a Halott Pénz, vasárnap pedig az Edda gondoskodik. A fesztiválozók csaknem 40 színpadi produkció részesei is lehetnek, az eseményen több népművészeti és iparművészeti egyesület is képviselteti magát.

Az összegzés a szüreti napok különlegességeként említi, hogy szeptember 13-án 19 órától tartják az Életem a tánc, szerelmem Bartina című, Kindl Gábor rendezte dokumentumfilm díszbemutatóját.

A programsorozathoz kapcsolódva szeptember 15-én 11 órakor nyílik meg a Digitális Agora II. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálé. Mint ismertették, a képzőművészeti rendezvény ezúttal 137 magyar és 27 külföldi művész digitális és elektrográfiai alkotásait mutatja be: nagyméretű grafikákat, digitális, video- és fényinstallációkat, light-boxokat és más fény-objekteket, valamint videó műveket.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a négynapos program akár 60-70 ezer látogatót is vonz. Az idei fesztivál főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Hamarosan megkóstolhatjuk az idei balatoni borokat

2018. szeptember 4. 06:58

A legkorábban érő szőlőfajta, a Csabagyöngye feldolgozása hamarosan befejeződik, és az Irsai Olivéré is jó tempóban halad, így hamarosan leemelhetjük az áruházak polcairól az első dél-balatoni borokat.

Utazás a szőlők és a borok világában

2018. szeptember 29. 13:16

Izgalmas világkörüli úton nyerhetünk betekintést a távoli vidékek borkultúrájába, olvashatunk e tájak borainak különleges ízvilágáról.

Kiemelkedően jó termésre számít a Hilltop borbirtok

2020. augusztus 11. 10:58

Az elmúlt évtized egyik legjobb minőségű termésére számít idén a neszmélyi Hilltop borbirtok. A magyar borászat szerint az idei év hektikusnak tűnő időjárása kifejezetten kedvezett a fehér szőlőfajtáiknak, a termés minősége, valamint a szüretig végrehajtott beruházásaik a prémium minőség felé emelik itthon, valamint a brit piacon értékesített boraikat.

Wine Australia: népszerűsíteni kell a borászati ágazatot

2020. április 12. 09:38

A munkaerőhiány miatt nagyon fontos feladat, hogy a fiatalok előtt ne csak fogyasztói szempontokból népszerűsítsék az ágazatot.