Szőlő-Bor

Sokkal kevesebb lesz a bor idén

Agrofórum Online

Sajnos az előrejelzések bekövetkeztek: a világ borászainak összteljesítménye 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, miután éppen a legnagyobb termelőket, az európai termelés négyötödét adó Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot sújtotta a leginkább az időjárás.

Az idei borkészítésre vonatkozó első becslésében a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) 263 millió hektoliterre tette az idei bortermést, míg a tavalyi rekordév 294 millió hektót hozott. Franciaországban és Olaszországban, az Európai Unió két legnagyobb termelőjében az újbor mennyisége mintegy 15 százalékkal esett vissza, Spanyolországban pedig 24 százalékkal kevesebb bor kotyog a hordókban – ismertette a Reuters az OIV közleményét, amely szerint e három országban az idei termés nem éri el az elmúlt öt év átlagát.

Mindez elsősorban az időjárási körülményekkel magyarázható, nevezetesen a nagyon hideg és esős tavasszal, amit egy rendkívül forró és száraz nyár követett. Az EU 28 tagországában egyébként – amely a globális borkitermelés mintegy 60 százalékát adja – a tavalyinál 26,7 milliárd hektoliterrel kevesebb, összesen 156,0 milliárd hektóra számítanak.

Átlagos, több mint 400 ezer tonna szőlő teremhet idén Magyarországon, így várhatóan 3 millió hektoliter körüli bor készül, adta hírül az agrártárca. Az idei szőlőtermés leginkább a 2017-eshez hasonló, de elmarad a tavalyi 520 ezer tonnától.

Jobb hírek érkeztek az Egyesült Államokból. Az OIV előzetes becslése szerint ott a bortermelés 2018-hoz képest csak 1 százalékkal csökkent. Némileg a déli féltekén is mérséklődött a bortermelés, bár a mennyiség összességében összhangban volt az ötéves átlaggal.

Igaz, Argentína és Chile, a dél-amerikai két legnagyobb bortermelője 10, illetve 7 százalékkal kevesebbről számolt be az előző szezonhoz viszonyítva, ugyanakkor a szőlőtermést sújtó aszály ellenére Dél-Afrikában a bor mennyisége 3 százalékkal 9,7 milliárd hektoliterre növekedett a tavalyi nagyon gyenge terméshez képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

A magyar bor kiváló minőségű termék

2018. november 8. 07:46

Az elmúlt időszak nagy eredménye a borászok 90 százalékát jelentő kistermelők adminisztrációs terheinek csökkentése, valamint a pályázati forrásoknak köszönhető komoly eszközfejlesztés.

Spanyol rozéból "varázsoltak" francia bort

2018. november 17. 09:08

2016 és 2017 között körülbelül 10 millió palack spanyol bort adtak el franciaként, derítették ki francia nyomozók.

Tokaj 3 hét előnyben: augusztusban kezdődhet a szüret

2018. július 18. 09:50

A megszokottnál jóval korábban, már augusztusban megkezdődhet a hagyományos szőlőfajták szüretelése Tokaj-Hegyalján - közölte Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Egri és soproni boroknak ítélték a Magyar Bor Nagydíjat

2019. január 4. 10:33

A Super 12 listákon ezúttal összesen tizenegy borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3), míg a Balatoni borrégióból három borvidék összesen öt bora került a legjobbak közé.