Szőlő-Bor

12 millió eurós borpromóciós programot indít az Agrárminisztérium

MTI

Az agrártárca 12 millió euró értékben borpromóciós programot indít a magyar borok értékesítésének támogatására - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint.

Feldman Zsolt elmondta: a borágazatban erős a verseny, a 2020 első negyedévében induló program a jó minőségű magyar borok uniós és harmadik országok piacain való eredményesebb eladását segíti majd. Kitért arra is, hogy a magyar borok sokszínűségükkel tűnnek ki, ezt az egyediségüket kell elismertetni a külpiacokon – áll a közleményben.

A borpromóciós program forrásaira a tervek szerint jövő márciusban és áprilisban lehet majd a pályázatokat benyújtani. Az államtitkár elmondta, hogy a kiírásig fennálló idő kellő felkészülést tesz lehetővé ahhoz, hogy megalapozott, jó programok szülessenek, amelyek illeszkednek a borrégiók sajátosságaihoz, és az egész magyar borágazat megítélését erősíthetik.

Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak – írták.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Bor 2019/2020 című kötetet, amely 290 pincészet 916 kiválasztott borát tartalmazza, köztük 191 kiemelkedő tételt – ismerteti közleményében a tárca.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Rekordot döntöttek az angol borászok

2019. március 17. 06:36

Az angol és a walesi borok jelenleg 40 különböző országban kaphatók, míg 2016-ban még csak 27 ország vásárolt a ködös Albion termékeiből.

Magyar borok értékesítését segítő pályázatok nyílnak

2020. március 6. 10:02

Az elmúlt időszakban a borpiacon tapasztalható nehézségeken a 2019. évi válságkezelő intézkedések - zöldszüret és krízislepárlás - enyhítettek, azonban a magyar borok piaci helyzetének tartós javítása érdekében a borpromóció támogatása is szükséges.

Változtak a borok eredetmegjelölését szabályozó uniós rendeletek

2019. február 6. 08:33

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az Európai Bizottság átdolgozta a borok eredetmegjelölésére, földrajzi jelzéseire és a hagyományos kifejezések elismerésére, a termékleírások benyújtására és módosítására, valamint a borok jelölésére és címkézésére vonatkozó szabályokat.

Országos bor roadshow indult

2019. május 21. 10:02

Kialakították a magyar bor egységes arculatát, üzeneti rendszerét, amelynek mentén folyamatosan építik a magyar bor stílusát alakító márkaelemeket.