Szőlő-Bor

Túligénylés a borászati pályázaton

Agrofórum Online

A borászati fejlesztésekre beadott pályázatok forrásigénye már most meghaladja a rendelkezésre álló negyvenmilliárd forintot – tudta meg a Magyar Hírlap. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szeretné, ha a pályázati keretösszeg megemelkedne.

A borászatok már negyvenkétmilliárd forint értékben pályáztak beruházásokra – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatására című kiírásra a pályázatokat tavaly szeptember 12-től lehet beadni. A versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését szolgáló beruházásokra ötvenszázalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a nyertes pályázók. Budapesten és Pest megyében – mivel nem konvergenciarégió – negyvenszázalékos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.

A meghirdetett pályázati keretösszeg negyvenmilliárd forint. A mostani uniós költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében eredetileg az ágazat támogatására húszmilliárd forintot irányoztak elő, ám a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően – a nagy igény miatt – a Miniszterelnökség az összeget megduplázta.

Gál Péter elmondta: az uniós és hazai forrásokat is felölelő pályázatra elméletileg idén egész évben lehet pályázni, jelenleg a kiírás negyedik szakaszban járunk. Az ötödik szakasz március 13-án nyílik, de a beérkezett igénylések összege alapján az Irányító Hatóság a felhívás felfüggesztéséről is dönthet. A helyettes államtitkár szerint nem elképzelhetetlen, hogy a később pályázóknak is jut még forrás.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke a lapnak azt mondta: nagyon örülnének, ha a pályázat keretösszegét megemelnék, és nem negyvenmilliárd forint lenne a plafon. A pályázati forrásból borászati gépeket, tartályokat, tárolóedényeket is vásárolhatnak a pincészetek. A HNT elnöke szerint rendkívül fontos a borászatoknak a beruházási lehetőség, mert így növelhetik versenyképességüket, és még jobb borokat készíthetnek.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Több mint egymillió dollárt fizettek két palack borért!

2018. december 29. 08:47

A második világháború végén a legjobb burgundiai borászat, a Romanee-Conti mindössze 600 üveg sötétvörös nektárt készített, és ezek közül kettőt összesen több mint egymillió dollárért értékesített októberben a New York-i Shoteby’s aukciós ház.

Magyar borok is nyertek a Decanter World Wine Awards borversenyen

2019. május 28. 16:02

A zsűri platinaéremmel jutalmazta a Holdvölgy 2012-es Culture 6 puttonyos Tokaji Aszúját, a Béres Szőlőbirtok 2012-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját és a szintén tokaji Juliet Victor 2016-os Édes Szamorodniját.

Már a borospalackok környezeti hatásait is vizsgálják

2020. június 24. 09:27

Az indokolatlanul nagy mennyiségben keletkező csomagolási hulladékok világszerte nagy fejtörést okoznak a szakembereknek, és nincs ez másként az egyszer használatos borospalackok tekintetében sem. Bogóné Tóth Zsuzsánna, a Szent István Egyetem (SZIE) kutatója most részletes képet vázolt fel arról, hogy miként lehetne csökkenteni a borospalackok használatából fakadó környezeti hatásokat.

Növelnék a dél-balatoni borok népszerűségét

2018. február 7. 07:52

Területét tekintve a dél-balatoni az ország ötödik legnagyobb borvidéke, és mintegy háromezer ember dolgozik a szőlőtermesztésben.