Terményárak

5,2 százalékkal csökkentek októberben a mezőgazdasági termelői árak

Agrofórum Online

A gyümölcsök ára 11, a zöldségféléké 10 százalékkal csökkent, a burgonya ára 3,1 százalékkal nőtt.

A mezőgazdasági termelői árak októberben 5,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 9,7 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Tavaly októberhez képest a gabonafélék ára 12 százalékkal csökkent, a csoport mindkét főtermékének az ára esett: a búzáé 15, a kukoricáé 11 százalékkal. A gyümölcsök ára 11, a zöldségféléké 10 százalékkal csökkent, a burgonya ára 3,1 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal emelkedett októberben éves bázison. A tej felvásárlási ára július óta nő, októberben 79 forint/liter volt, ami 2015 októberéhez képest 1,4 százalékos növekedést jelent. A vágósertés ára 11 százalékkal nőtt egy év alatt, de szeptemberhez képest 25 forinttal csökkent kilogrammonként, így októberben 390 forint/kilogramm volt. Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől, ezen belül a növényi termékek ára 2,4, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal csökkent.

Január-októberben a zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 3,2 százalékkal csökkent, a vágósertésé 2,0 százalékkal nőtt a 2015 első tíz havival összevetve.

A tej árának az elmúlt hónapokban történt növekedése nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődését, így az az év első 10 hónapjában 9,2 százalékkal csökkent.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Levéltetvek is okozhatnak súlyos betegségeket a burgonyában

2019. május 29. 04:37

Fontos tisztában lenni azzal, milyen betegségek fordulhatnak elő a burgonyanövényeken, hogy időben meg tudjuk tervezni a védekezést az esetlegesen felbukkanó kórokozók ellen.

Zsenge burgonyagumók előállítására irányuló technológiai változatok

2018. november 6. 07:36

A burgonya jelenleg a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye. A termelés volumenében csak a rizs és a búza előzi meg. Napjainkban több mint 100 országban, mintegy 20 millió hektáron 320-340 millió tonna nagyságrendben termesztik. A termelés felfutásával egyidejűleg a hasznosítás tekintetében is jelentős változások következtek be.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (IV. rész)

2020. július 22. 04:36

A nagy területen gazdálkodó farmerek, a termelési körülmények változásához igazodva a közeljövőben várhatóan növelik keresletüket az önjáró burgonyakombájnok iránt.

Drámaian csökkentek a zöldségfélék hozamai - Ennyibe kerül a burgonya, a káposzta, a sárgarépa és a hagyma

2018. november 29. 10:44

A zöldség- és gyümölcstermelők európai egyesülete (PROFEL) szerint az elmúlt 40 évben nem tapasztaltak hasonló válságot a gazdák, az aszály miatt ugyanis a zöldségfélék hozamai drámaian csökkentek.