Terményárak

A belföldi körte termelői ára 3 százalékkal alacsonyabb – Zöldség- és gyümölcspiaci jelentés

Agrofórum Online

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fejes saláta leggyakoribb termelői ára 167-184 forint/db között alakult az 5-6. héten.

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fejes saláta leggyakoribb termelői ára 167-184 forint/db között alakult az 5-6. héten, ami az előző év azonos időszakához képest kismértékű emelkedést jelentett. A hazai tárolási karalábét 100 forint/kg, a termesztő-berendezésből származót 120 forint/db áron értékesítették. Emellett Olaszországból származó karalábét is lehetett kapni a 6. héten 135 forint/db leggyakoribb áron.

A Világ Alma és Körte Szövetsége Magyarország körtekibocsátását 2014-ben a 2013. évi mennyiséghez képest 15 százalékkal kevesebbre becsülte. Ennek alapján a 2014. évi körtetermés 23-24 ezer tonnára tehető. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi körte termelői ára 3 százalékkal volt alacsonyabb 2014. július és december között, mint egy évvel korábban.

Budapesti Nagybani Piaci körkép

A belföldi fejes saláta leggyakoribb termelői ára 167-184 forint/db között alakult az 5-6. héten, ami az előző év azonos időszakához képest kismértékű emelkedést jelentett. Az olaszországi fejes salátát 160 forint/db körüli áron kínálták a reprezentatív nagybani piacon. A tavalyi évvel ellentétben, a Lollo típusokból (223 forint/db) belpiaci is szerepelt a kínálatban az importtal együtt.

A hazai tárolási karalábét 100 forint/kg, a termesztő-berendezésből származót 120 forint/db áron értékesítették. Emellett Olaszországból származó karalábét is lehetett kapni a 6. héten 135 forint/db leggyakoribb áron.

A belpiaci hónapos retket magasabb áron (140 forint/csomó) kínálták a 6. héten, mint az olaszországit (110 forint/csomó).

A belföldi tárolási zellert 180 forintért értékesítették kilogrammos, 145 forintért pedig darabos kiszerelésben a 6. héten. A zöldségfélék választékában a hollandiai és újdonságként a lengyelországi gumós zeller is jelen volt, 164 forint/kg, illetve 180 forint/kg áron.

A Világ Alma és Körte Szövetségének (WAPA) becslése szerint Magyarországon mintegy 33 százalékkal több almát takarítottak be 2014-ben, mint egy évvel korábban. A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi termesztésű alma 2015. 6. heti átlagára 137 forint/kg volt, szemben a tavalyi év ugyanezen hetében mért 153 forint/kg átlagárral. Legmagasabb áron, 165 forint/kg a Starkingot, legalacsonyabb áron, 110 forint/kg a Jonathan fajtát kínálták.

A WAPA előzetes adatai alapján az Európai Unió tagországai közül Lengyelországban termett a legtöbb alma 2014-ben, majd Olaszország és Franciaország következett a sorban. A legnagyobb mennyiségben termesztett fajta a Golden Delicious, második helyen a Gala, utána az Idared állt a fajtaösszetételben.

Körtepiaci aktualitások

Világ

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a világ körtetermése meghaladta a 25 millió tonnát az előző években. A földrészek között Ázsia állt az első helyen 78 százalékos részesedéssel, a termés 12 százalékát pedig Európában takarították be. A világon a termőre fordult ültetvények területe 1,57 millió hektárról 1,76 millió hektárra emelkedett 2009 és 2013 között. Az EU-ban 10 százalékkal 129,4 ezer hektárra zsugorodott az ültetvények területe az elmúlt években.

Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint a körte globális termése 24,4 millió tonna körül alakulhat a 2014/2015. gazdasági évben (július-június). Kínában a termés rekordszintet, 18,5 millió tonnát ért el 2014-ben. A déli félteke 2014. évi kínálata 5 százalékkal 1,47 millió tonnára csökkent, elsősorban a meghatározó termelő, Argentína terméskiesése (8 százalékkal 794 ezer tonnára) miatt. A déli félteke legnagyobb mennyiségben termelt körtefajtái közül a Vilmos fajta termése 14 százalékkal 489 ezer tonnára csökkent, míg a Packham’s Triumphé 4 százalékkal 522 ezer tonnára nőtt 2014-ben az előző évihez képest.

Európai Unió

A WAPA az EU körtetermését 2,27 millió tonnára várta 2014-re, ami 2 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. Világviszonylatban az első három legnagyobb termelő közé tartozó Olaszország kibocsátása 3 százalékkal 707 ezer tonnára csökkent 2014-ben a 2013. évihez képest. Belgiumban 8 százalékkal 340 ezer tonnára, Hollandiában 3 százalékkal 336 ezer tonnára nőtt a körte termése, ugyanakkor Franciaországban 14 százalékkal 135 ezer tonnára csökkent 2014-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az európai vezető körtefajta, a Conference termése 1 százalékkal 889 ezer tonnára mérséklődött, míg a Fétel apáté 17 százalékkal 356 ezer tonnára, a Vilmos körtéé 9 százalékkal 256 ezer tonnára emelkedett tavaly a 2013. évihez képest.

Az Európai Unió friss vagy hűtött étkezési célú körte mozgásainak döntő hányada a tagországok között zajlik. Az EU belső piacán a friss étkezési körte legnagyobb szállítói Hollandia (évente 214-260 ezer tonna), Belgium (130-146 ezer tonna) és Olaszország (103-154 ezer tonna). A legnagyobb friss étkezési célú körteimportőrök Németország (137-144 ezer tonna/év) és az Egyesült Királyság (115-122 ezer tonna/év).

Az EU nettó exportőrnek számít friss étkezési körtéből: a behozatal 16 százalékkal 235,3 ezer tonnára csökkent, a kivitel 54 százalékkal 261,4 ezer tonnára nőtt 2014 első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A harmadik országokból származó körte legnagyobb vásárlója Hollandia (108-135 ezer tonna/év). A harmadik országok felé a legnagyobb frisskörte-exportőr Belgium (évente 113-133 ezer tonna). Oroszország irányába a Közösség (elsősorban Belgium, Hollandia és Litvánia) 200-250 ezer tonna friss körtét szállított az elmúlt években, így az oroszországi beviteli tilalom a körte esetében is érzékeny kérdés.

Magyarország

A WAPA Magyarország körtekibocsátását 2014-ben a 2013. évi mennyiséghez képest 15 százalékkal kevesebbre becsülte. Ennek alapján a 2014. évi körtetermés 23-24 ezer tonnára tehető. Magyarországon a fajtaszerkezet eltér az unióstól. A KSH előzetes ültetvény-összeírás adatai szerint az országban a legnagyobb területen Alexander/Bosc kobakja fajtát termesztettek 2012-ben, területi aránya 32 százalékról 34 százalékra emelkedett az előző, 2007. évi összeírás óta. Jelentős a Vilmos és a Packham’s Triumph fajták területe is: 20, illetve 9 százalék (2007-ben 19, illetve 7 százalék). A hazai körtetermesztés gyenge versenyképessége több tényezőre veszethető vissza: a régi ültetvények magas aránya, az elavult fajták termesztésben tartása, az öntözés hiánya, a korszerűtlen tárolók használata.

A Magyarországon termelt körtét jellemzően belpiacon értékesítik. A KSH adatai szerint a körte felvásárlási átlagára 76,50 forint/kg-ról 114,70 forint/kg-ra emelkedett 2014 első tizenegy hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A KSH adatai szerint Magyarország 79 százalékkal több, 1,72 ezer tonna friss étkezési körtét importált 2014. január-november között 2013 azonos időszakához képest: Olaszországból több mint a négy és félszeresére, 780 tonnára, Hollandiából 56 százalékkal 265 tonnára emelkedett a beszállítás.
A friss étkezési körte kivitele bővült 2014 első tizenegy hónapjában. A legtöbb körtét az elmúlt években Finnországba exportáltuk, ahova 2014 első tizenegy hónapjában nem történt kiszállítás. Ennek oka, hogy a

földrajzi közelség miatt a körte legnagyobb részét a romániai piacon helyeztük el.

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi körte termelői ára 3 százalékkal volt alacsonyabb 2014. július és december között, mint egy évvel korábban. A Vilmos körte termelői ára 4,2 százalékkal, a többi fajtáé átlagosan 10 százalékkal csökkent egy év alatt. A körte (Alexander/Bosc kobakja és Vilmos fajták) termelői ára az idei év első hat hetében 2 százalékkal maradt el (338 forint/kg) az egy esztendővel korábbi árszinttől.

A Budapesti Nagybani Piacon egész évben jelen van a külpiaci termék. Az év első hat hetében olaszországi körtét (Alexander, Fétel apát és Vilmos fajták) kínáltak, a belföldi terméknél magasabb nagykereskedelemi áron. Az argentin Vilmos körte várhatóan február-márciusban magas áron lép a piacra.

Az AKI teljes jelentésének letöltése >>>

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Hajtatott padlizsán palántanevelése

2020. február 18. 04:37

A padlizsán termesztésének egyik akadálya a környezettel szemben támasztott magas igénye. Ilyen tekintetben leginkább a paprikához hasonlít, de még annál is több meleget kíván.

463 millió forintból épül hűtőház Nyírparasznyán

2019. március 23. 03:47

A település tulajdonában lévő területen felépítendő hűtőházban zöldségek és gyümölcsök kézi előkészítését és feldolgozását, gyorsfagyasztását, valamint hosszabb távú fagyasztva tárolását végzik majd el.

Kapacitásbővítő fejlesztés valósult meg Nyírlugoson

2019. június 4. 08:33

A feldolgozási kapacitás növekedését szolgálta a technológiai gyártóvonalak fejlesztése, az új fagyasztóalagút telepítése és az azt támogató új hűtési rendszer integrációja a meglévő rendszerükbe.

Szabadföldi zöldségtermesztés a hétvégi telkünkön talajtakarással

2018. április 25. 14:40

Községeink határában elterülő, családi tulajdonban lévő kisebb telkek sok lehetőséget rejtenek magukban. Többek között megteremhet rajta számos zöldség- és gyümölcsféle is a család szükségletének kielégítésére.