Terményárak

A brazil rekordtermés féken tarthatja a kukorica árát

Agrofórum Online

Későn jött a kukoricának és a napraforgónak a vasárnapi és hétfői eső, de legalább a kár növekedésétől megóvta a termelőket.

A száraz időjárás jót tett a kalászos gabonák augusztus elejére befejeződött aratásának, de a nyáron többször visszatérő hőség és a csapadékhiány komoly veszteségeket okozott a takarmánynövényeknél – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ezt erősítette meg több gabonatermesztő is, akik szerint modellszámítások igazolják, hogy egy-egy hőségnap – vagyis 32 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletű csapadékmentes nap – 200 ezer tonnával csökkenti a kukoricatermést. A napraforgó valamivel jobban bírja a hőséget, de ott is megfigyelhető, hogy a tányérok kisebbek a szokásosnál – írja a Világgazdaság.

A múlt heti forróság előtt a szakértők szerint jó állapotban volt a kukorica, de a csapadékhiány miatt már látszott akkor is, hogy a tavalyi kiemelkedő termést nem közelíti meg az idei hozam. A vízhiány hatására csökkent a növények szervesanyag-előállító képessége, ami termésveszteséget okoz. A termelők szerint van olyan kukoricaállomány, amelyen segített az eső, de ott, ahol az összes levél elszáradt, már nem jelentett semmit a hétvégi, hétfői csapadék – az a termésveszteség, amelyet az aszály eddig elvett, már nem jön vissza.

A hőség Európa más tájain is nagy károkat okozott a növénytermesztésben. Spanyolországban és Portugáliában 30 százalékos a terméskiesés, Olaszországban is aszály károsította a gabonatáblákat. Az európai helyzet annyira súlyos, hogy július közepén Portugália, Spanyolország és Belgium az Európai Bizottság rendkívüli támogatását kérte. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott, azt kérve, hogy valamennyi rendkívüli helyzetre – így a fagy- és jégesőkárra – is terjesszék ki. A termelők arra számítanak, hogy ha Európában a kalászos gabonák még hátralévő aratását esők nehezítik, amelyek minőségromlást is okoznak, az feljebb tornázhatja a búzaárat, ami magával viheti a kukorica – egyébként hosszabb ideje 42 ezer forint körüli – árát is.

A kereskedők óvatosabban fogalmaznak a várható terméskiesésről és ennek az árakra gyakorolt hatásáról. Szükség lenne egy országos állapotfelmérésre és termésbecslésre, mert addig nem lehet megmondani, milyen irányba mozdul a kukoricapiac – mondta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. A búza betakarítása előtt is arról volt szó, hogy jó, ha eléri a termés a 4,5 millió tonnát, ehhez képest 5 millió tonnát takarítottak be a gazdálkodók. Az európai termés ugyanakkor szerinte is hatással lehet az árakra, de az is befolyásoló tényező lehet, hogy a brazil termés nagyon jó, az import pedig féken tarthatja a kukoricaárat, így – legalábbis a növényi alapanyag oldaláról – az állattenyésztők számára kulcskérdésnek számító takarmányárakat is.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az EU búza- és árpa termése helyreáll az aszályos év után

2019. május 26. 19:22

Az Európai Unió búza- és árpatermelése 2019/20-ra várhatóan kilábal a 2018/19-es év forró és száraz időjárása okozta veszteségeiből, és megközelíti a 2017/18-as mennyiségeket. Az idei búzatermés közel 10%-kal nő a múlt évihez képest.

Hamarosan indulhat az aszály-előrejelző rendszer

2018. március 21. 15:10

Az előrejelzés célja a mezőgazdasági károk megelőzése, évente ugyanis mintegy 50 milliárd forintos kár ered az aszályból.

Szeptember 15: fontos határidő közeleg!

2019. szeptember 10. 12:09

Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást, szeptember 30-áig lehet aszálykárt bejelenteni.

Burgonyaválság Európában!

2018. október 29. 14:26

Az aszályos és forró nyarat követően szeptember 26-án a német mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az idei burgonyatermés 25 százalékkal marad el a szokásostól, és a gumók sokkal kisebbek a vártnál.