Terményárak

A globális készletek szűkülése miatt aggódnak a befektetők

Agrofórum Online

A búza ára 1,1 százalékkal tovább drágult a chicagói árutőzsdén a pénteki kereskedésben és zárásban megközelítette az 531 dollárcentes vékánkénti szintet. Napközben 532,38 dollárcenten is kötöttek üzletet, ezzel megerősödött a pár napja elért három havi csúcsszint. Sőt a július 15-i kereskedésben elért 531,38 dollárcentes szint is megdőlt, így most jó három és fél havi csúcson kereskednek a búzával a tengerentúlon.

A jelenleginél június 28-án ért el utoljára magasabb szintet a búza a napközbeni kereskedésben, akkor 554,12 dollárcentig szaladt a kurzus, de a parkettet kereken 526 dollárcenten hagyta el a búza. Ennél magasabbra csak előző nap, június 27-én kapaszkodott az búza ára, egészen 557,12 dollárcentig. Ha ez a szint is megdőlne a következő kereskedési napokon, akkor már négy éves csúcsra érne a búza ára, hiszen ennél többe 2015 nyarán került a termék, akkor 617,12 dollárcenten is kötöttek üzletet.

A búza ára egyébként a déli félteke romló terméskilátásai miatt emelkedett tovább. Argentínában és Ausztráliában a korábban vártnál rosszabb termésre számítanak a szakértők. Az Ausztrál Nemzeti Bank elemzése szerint az ország búzatermése várhatóan 15,5 millió tonnára esik vissza az előzőleg várt 19 millió tonnáról. Argentínában pedig a közelmúlt esőzései mégsem hoztak annyi csapadékot, hogy enyhítsenek a korábbi hetek hosszú szárazságain. Mindehhez járult hozzá, hogy az észak-amerikai betakarításokat is hátrányosan érintették az időjárási körülmények – állapította meg a Reuters hírügynökség tudósítására hivatkozva a CNBC.

A szója 0,3 százalékkal 933,88 dollárcentre drágult vékánként, a kukorica ára viszont 1,1 százalékkal 390,62 dollárcentre csökkent. A szója piacán az Egyesült Államokban termelt mennyiség nagysága miatt aggódnak, míg a kukorica ára a csalódást keltő heti amerikai exportértékesítési adatok miatt csökkent.

„Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adati szerint az ország exportértékesítése 368,5 ezer tonnát tett ki, ami az elemzők által várt sáv legalsó szintjén található. Így a kukoricával kapcsolatban továbbra is elmaradás figyelhető meg az előzetesen tervezett értékesítési ütemtől” – hívta fel a figyelmet Matt Conelly, a chicagói Hightower Report agrárpiaci elemzője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Éves csúcs után korrigált a szójabab ára

2019. július 2. 09:59

Az Egyesült Államok és Kína közötti tárgyalásokban felmerült, hogy enyhítenék a korlátozásokat és a vámtarifákat is újragondolnák az érintett felek. Ezt jól fogadták a szektor befektetői.

Fogytán a bőtermő szója vetőmagok

2018. február 28. 14:42

Érdemes sietni a szója fajtaválasztással, mert a Karintia Kft. stabilan teljesítő bőtermő szójafajtáiból idejekorán hiány várható.

Orosz és ukrán búzát vásárolt Egyiptom a legutóbbi tenderen

2020. augusztus 6. 05:37

A párizsi árutőzsdén nem volt túl jó a hangulat, csak a takarmánybúza ára ment feljebb, a repce, a kukorica és a malmi búza árjegyzése ezzel szemben csökkent a következő határidőre.

Másfél éves csúcson korrigált enyhén a búza ára

2020. január 23. 05:35

A búza ára 0,8 százalékkal a tonnánkénti 212,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban azt követően, hogy másfél éves csúcson is járt a gabona kurzusa.