Terményárak

A kedvező időjárás miatt csökken a szójabab ára

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 0,8 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal csökkent. Európában sem volt jó napja a vevőknek, a mínuszok kerültek túlsúlyba, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszt mutatott, a repce jelentett egyedül kivételt a főbb agrártermékek közül.

A szójabab ára 12 napos mélypontra ért, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy az szójababbal bevetett területek állapota jóval meghaladja a piaci becsléseket. Ez megerősítette azokat a várakozásokat, amelyek jelentős idei amerikai termést jósolnak. Mind a szójabab, mind a kukorica termőterületének 72 százaléka van jó vagy kiváló állapotban. A Thomson Reuters elemzői előzetesen 69 százalékos adatra számítottak mindkét agrárterméknél.

A kukorica és a búza árának csökkenésében a kedvező időjárási körülmények is fontos szerepet játszottak. A jobb idő nagyobb termést és piaci túlkínálatot hozhat a kereskedők szerint.

„Az USDA jelentésében szereplő adatok azt mutatják, hogy az amerikai növényekkel kapcsolatos aggodalmak eltúlzottak voltak” – mondta egy melbourne-i székhelyű gabonakereskedő cég munkatársa.

Emellett az USDA hétfőn megerősítette az amerikai szójabab export-értékesítési információkat, a szerződések Kínába, valamint Mexikóba történő szállításról szóltak. Ez volt a 10. egymást követő nap, amikor az USDA bejelentette, hogy szójababot értékesít Kínába vagy ismeretlen úti országba, amely gyakran kínai vevőt jelent a szakértők szerint.

Oroszországból újra a terméskilátások növekedéséről érkező hírek érkeztek.

Európában a vevők kerültek túlsúlyba, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is csökkent, egedül a repce jelentett kivételt. Egy tonna malmi búzáért 180,75 eurót adtak a kereskedők, ami 2 eurós tonnánkénti csökkenést jelentett. Az elmúlt napokhoz képest enyhén emelkedett a forgalom, 18 985 üzletet kötöttek, ami valamivel átlag feletti szintnek számít. A kukorica kurzusa 50 eurócenttel a 172 euró/tonnás szintig csökkent, a takarmánybúza tonnánkénti 165,7 eurós záró ára 1,2 eurós mínusz után alakult ki. A repce piacán örülhettek a befektetők, a 384,5 eurós árszint 2,25 eurós pluszt jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Statisztikai bizonytalanság az amerikai piacon

2020. augusztus 15. 11:43

Európában nem romlott annyira az előző napi pozitív hangulat, mint Chicagóban. Igaz a repce vesztett értékéből, de a többi fontosabb agrártermék jegyzése emelkedett.

A szója gyomirtásának meghatározó alapvetései

2018. október 20. 02:37

A szója gyomirtásának szükségessége nem kérdés, a feladat annak eldöntése, hogy mit és mikor, milyen dózisban és kombinációban használjunk az elérhető legnagyobb hozam elérése érdekében. A körültekintéssel elkészített terv és precíz kivitelezés szükségessége itt még inkább igaz, mint sok más kultúra esetében.

Amerikában emelkedés, Európában csökkenés

2020. június 22. 08:35

Párizsban a mínuszok domináltak múlt héten, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent öt nap alatt, ám a repce kivételt jelentett és emelkedett az ára.

Terményárak: új termésű árszintek ó-termésű készletekre

2019. március 4. 12:48

Az elmúlt napokban a vevők részéről a kínálat agresszív és jelentős megugrásáról érkeztek hírek, van olyan piacunk, ahol a vevői igénnyel szemben 10-szeres kínálat jelent meg.