Terményárak

A kínai kereslet miatt aggódnak a befektetők

Agrofórum Online

A búza 1, a kukorica pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből, a szójabab piacán azonban kitart az optimizmus, és a kurzus 0,3 százalékkal tovább emelkedett.

A kilenc napi csökkenést követően már negyedik napja áll pluszban a szójabab árjegyzése a chicagói árutőzsdén. Ezúttal 0,3 százalékot szedett magára az agrártermék és a tonnánkénti 324,4 dollárnak megfelelő szinten kereskedtek vele. Korábban 325,69 dollárnak megfelelő szintig is felpattant a kurzus.

A piacon enyhültek a koronavírus miatti aggodalmak, ez az egész árupiacon, az alapanyagpiacon is éreztette hatását. A betegség kitörésének következményeivel kapcsolatos bizonytalanság azonban továbbra is korlátozta a szójabab drágulását. Egyben elősegítette, hogy a chicagói parketten a kukorica és a búza ára is mérséklődjön. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) heti exportértékesítési adatait sokan várják a befektetők közül, azok határozottabb irányt adhatnak majd a grafikonoknak.

„A szójabab piacán nagyon sokan kivárnak. Nehéz megjósolni, hogy miként alakul a jövőbeni kereslet, de nincs túl nagy valószínűsége egy katasztrofális piaci összeomlásnak” – mondta a Thomson Reuters hírügynökségnek Michael Magdovitz, a Rabobank árupiaci elemzője.

A búza ára 1 százalékkal a tonnánkénti 204,43 dollárnak megfelelő szintig csökkent, de húsz dollárcenttel alacsonyabb szinten is kötöttek üzletet.

A kukorica kurzusa csak kisebb mértékben csökkent és 167,71 dollárnak megfelelő tonnánkénti szintig ment le az árjegyzés. A kukorica árának további csökkenését visszafogta, hogy a világpiacon erős az igény az etanol iránt, így az exportértékesítések mostanában jól alakulnak. Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala (EIA) szerint az ország kukoricaalapú etanoltermelése a legutóbbi héten napi 1,08 millió hordóra ugrott az előző heti 1,03 millió hordóról. A készletek mindeközben 23,47 millió hordóra mérséklődtek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Nagy szükség lenne a csapadékra!

2020. április 24. 09:32

A tavaszi szántóföldi munkáknak kedvez az időjárás, a gazdálkodók jó ütemben haladnak a tervezett feladatokkal. Folyamatban van a gyomirtás is, azonban annak hatékonyságát az éjszakai fagy közeli állapot jelentősen hátráltatja.

A kedvező időjárás miatt csökken a szójabab ára

2020. július 29. 08:47

Európában a vevők kerültek túlsúlyba, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is csökkent, egedül a repce jelentett kivételt.

Két hónapos mélypontról emelkedik a búza ára

2020. február 13. 07:25

A koronavírussal kapcsolatos hírek okoztak gondot korábban a piacon, de végül a járvány visszaszorításával kapcsolatos fejlemények hatására a vevők kerültek fölénybe a parketten.

Egy éves vámmentességet kaphat a szójabab

2020. február 20. 05:38

A szójabab piacán sokan bíztak benne, hogy az egy hónapja aláírt kereskedelmi megállapodás hatására megindulhatnak a szállítmányok az Egyesült Államokból Kínába, de a koronavírus átrendezte a helyzetet.