Terményárak

A kínai kereslet miatt drágult a szójabab

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 1 százalékkal drágult, a kukorica kurzusa 0,2 százalékot szedett magára, míg a szójababé 0,4 százalékkal emelkedett. A repce szintén 0,4 százalékkal drágult. Európában nem volt ennyire egyértelmű a kereskedés képe. A repce ugyan drágult, és a kukorica kurzusa stagnált, de a malmi búza és a takarmánybúza ára már csökkent.

A szójabab ára az Egyesült Államokban több mint hét hónapos csúcsra ugrott azt követően, hogy élénkült a kínai kereslet az amerikai szójabab iránt, illetve s száraz időjárási várakozások miatt hozamcsökkenés várható a közép-nyugati termőterületeken. Már három egymást követő napon drágult a szójabab Chicagóban. A magánexportőrök arról számoltak be, hogy 400 ezer tonna szójababot adtak el kínai vásárlóknak, a leszállítás a 2020/21-es gazdasági évben lesz az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint. A kukorica kurzusa is több hetes magasságba emelkedett.

„A dinamika erősen megváltozott a piacokon. A korábban vártnál rosszabb időjárást jósolnak jelenleg a szakemberek, ami az árak emelkedéséhez vezethet, ha a kereslet nem változik.” – mondta Dan O’Bryan, kockázatkezelési szakember, a Top Third Ag Marketing cég brókere.

A párizsi árutőzsdén inkább eladói fölény alakult ki ugyanis a malmi búza és a takarmánybúza ára csökkent, miközben a repce drágult. A kukorica árjegyzése az előző napi szinten hagyta el a parkettet. Egy tonna malmi búzáért 186 eurót adtak a piacon, ami 50 eurócentes csökkenést jelentett. A szeptemberi határidőre 4597 üzletet kötöttek, míg decemberre 17 277-et. Mindkét határidő forgalma elmarad az elmúlt napokban látottól. Decemberre egyébként 25 eurócenttel adtak kevesebbet a malmi búzáért, és 184 euró/tonnás árszint alakult ki. A takarmánybúza 75 eurócentes lejtmenetet követően 166,75 euróba került tonnánként. A kukorica ára a 167,5 euró/tonnás szinten stagnált. A repce piacán viszont a vevők domináltak és 2,25 eurós pluszt követően 383,5 euró/tonnáig ment fel a jegyzésár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Romlanak a búza keresleti kilátásai

2020. június 17. 04:38

A párizsi árutőzsdén kicsit javult a hangulat az előző naphoz képest. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa tovább csökkent.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

Tanácskozás a kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatairól

2019. szeptember 5. 10:21

A kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatait elemezték a Debreceni Egyetem agrárkarán a Növénytudományi Intézet szeptember 4-ei tanácskozásán.

Hat hetes mélyponton a kukorica

2020. június 26. 08:02

Általánosságban a koronavírus amerikai terjedése miatti aggodalmak fogták vissza a gabonaárakat, mert a gazdasági visszaesésétől való félelemben a részvénypiac, a kőolaj ára és agrártőzsdei árak is mérséklődtek inkább.